Page - 38 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország II (1), Volume 15/1

38 „Orfeou-ját, három évvel utóbb pedig Warnsdorfban Beethoven nagy D-dnr miséjét (92 zenészszel), Rakonitzban meg Mozart requiemét, arról nem is szólván, hogy Haydn oratóriumainak előadása még kisebb falvakban sem tartozott a ritkaságok közé. Az a mester, a kinek neve irányjelzővé lett Prágában századunk első felének zenészeiére nézve, Tomásek (Tomaschek) Venczel János, szintén a vidékről került. 1774 április 17-én született SkuCban, keleti Csehország egy városkájában s egyszerű takácsmesternek és vászonkereskedőnek a fia volt. Fejlődése nem volt épen valami szokatlanul gyors. Kilencz éves korában nyerte alapvető zenei oktatását Chrudimban, az ottani derék templomi karmestertől, s aztán a szükséges német nyelvi ismereteket elsajátítván, Iglauba került, hol énekesfiú lett a minoriták kolostorában, kitűnvén szép coloraturájával. Ugyanott kezdte meg, de Prágában fejezte be gymnasiumi tanúlmányait, melyek után jogi pályára lépett. „Don Juanu egy előadásának meghallgatása azonban egyszerre rajongó Mozart-imádóvá tette az addig Pleyel csodálatában elfogódott ifjút, a ki ezentúl legfőbb vágyának azt tekin- tette, hogy egészen a zenének élhessen. Az elméletet Tomásek könyvekből tanúlta meg, minthogy Kozeluh A. drága leczkéit nem győzte volna fizetni; a zongorajátszást, a melyben nem sokára kiváló művészszé küzdötte föl magát, jóformán szintén önerejéből sajátította el, még pedig nem csekély küzdelem árán. A múlt század kilenczvenes éveinek végén lépett első nyomtatott szerze- ményével (zongoraváltozatokkal) a nyilvánosság elé, de csak „Lenore" czímű balladájának teljes sikere vezette óhajtott czéljához. Erre ugyanis Buquoi gróf 1806-ban a saját udvari zeneszerzőjévé nevezte ki, ezzel lehetővé tévén neki, hogy egészen művészetének szentelje magát. Zongorára írt művei közül legnagyobb figyelmet keltettek „eklogái", „rhapsodiáiu és „dithyrambjai", s ezen akkortájt igen fölkapott hangverseny-darabjai érdekes kísérletek voltak a költői műfajoknak a zenei térre való átvitelét illetőleg. Tomáseknek Goethe egyes szövegeire írt szerzeményeit a nagy költő maga is megdicsérte, tehetsé- gének pathetikus vonása pedig kiváltkép Schiller egyes költeményeinek meg- zenésítésére tette őt alkalmassá. „Seraphine" czímű operája ellenben, jóllehet 1811-ben kedvezően fogadták, nem maradt tovább műsoron. Tomáseknek zenekari és kamarazenei, valamint egyházi szerzeményei még halála után is becsben állottak és többször előadásra kerültek, legtökéletesebb művéűl azonban — a Schiller „Messinai aráu-jának végső jelenetéhez írt zenén és koronázási miséjén kivűl — nagy C-moll requieme tekinthető.