Page - 48 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország II (1), Volume 15/1
Image of the Page - 48 -
Text of the Page - 48 -
48
Valóságos csodagyereknek tartották, ki már öt éves korában az elsó hegedűn
játszott négyesekben s 1830-ban aratta első babérait zongorajátékával egy
ünnepi hangversenyen, melyet szülővárosa az uralkodó nevenapjára rendezett.
Gymnasiumi tanulmányai mellett, melyeket több városban, legutóbb Pilsen-
ben végzett, fokozódó hévvel tanulta a zenét, míg végre apja akaratával
vívott nem kis küzdelem útán sikerűit neki magát egészen a művészetének
szentelni. Húsz forinttal s fejében a legmerészebb terveket forgatva került
1843 őszén Prágába, hazulról semmi támogatást nem remélhetvén, egyedül
zongorajátékából és tanítóskodásból lévén kénytelen megélni. De néhány
keserves hónap múltán már sikerűit zenetanári állást nyernie Thun Lipót
gróf házában. Most már gondtehertől menten képezhette magát nemcsak
a zongora-művészetben, hanem Prokschnál magánórákat véve a zeneelmé-
letben is, mely tanúlmányainak gyümölcséül nem sokkal utóbb egy zongora-
sonatát adott a nyilvánosság elé.
A negyvenes évek azon zenei törekvései és eseményei, melyekről az
imént szóltunk, a Prágában élő fogékony ifjú művészt egész életére a haladás
rendületlen hívévé avatták. Ekkori leghőbb vágya azonban, hogy rajongó
tiszteletének tárgyát, Lisztet, tanárának nevezhesse, csak négy évvel utóbb
teljesedhetett, a mikor Thun gróf házától megválva, maga nyitott zongora-
iskolát. Ez előtt némi időt Weimarban töltött s ott a nagy mester oktatását
élvezte úgy a zongorajáték művészetében, mint a zeneszerzéstanban, s amab-
ban előadásának rendkívül finom gyöngédsége és e mellett mindig tökéletes
technikájú világossága kivált Chopin jeles tolmácsává tette őt. A zeneköltés
terén egyelőre zongorára írt műveket szerzett, melyek még a negyvenes
évek egy másnemű hatására vallanak. Smetana figyelme ugyanis már ekkor
a népzenére irányúit s már legelső művei közt találkoznak cseh népdalok
alapján írt ábrándok és változatok, később pedig egész sorát írta az ép oly
ragyogó, mint finom érzésű polkáknak, melyek ugyanoly szellemben kezdik
a cseh tánczzenét művészileg értékesíteni, mint Chopin művei a lengyelt. Már
ez is nevezetes haladás volt a cseh zene terén, habár egyelőre még szűkebb
körre szorítkozott. De 1849-ben Smetana már egy „Ünnepi nyitány "-nyal,
1855-ben pedig az uralkodópár lakodalmára írt s jórészt Haydn néphymnu-
sának themáján nyugvó „Diadalmi symphoniá"-val és még ugyanazon évben
egy zongora-hármassal lépett a nyilvánosság elé. Említsük meg ugyanitt
Smetanának a prágai kamarazene fejlesztésével szerzett érdemeit is, valamint
azt, hogy a művész ez időben a zenekedvelő Ferdinánd császár udvari
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Csehország II (1), Volume 15/1
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Csehország II (1)
- Volume
- 15/1
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1896
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 16.2 x 22.8 cm
- Pages
- 376
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch