Page - 74 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország IV (1), Volume 16/1
Image of the Page - 74 -
Text of the Page - 74 -
74
munkálataival nagy hírnevet szerzett magának. Mac Alpin az összes zuhatagok
szabályozására nézve véleményt mondott s terveket dolgozott ki, de azok
szintén nem kerültek végrehajtásra.
Üjabb és nagyobb lendületet adott az Al-Duna szabályozásának az
1871. évi londoni nemzetközi congressus, mely fentartva a dunai hajózás
szabadságát, a parti államokat feljogosította arra, hogy a hajózási akadályok
eltávolítása végett a szükséges munkálatokat végrehajtsák s az erre szük-
séges költségek fedezése végett mindaddig hajóvámokat szedhessenek, míg
az összeg kamatjaival együtt meg nem térül. Ezen nemzetközi szerződés követ-
kezményének lehet tekinteni, hogy 1873-ban a parti államok kormányai
egy szakférfiakból álló vegyes bizottságot küldtek ki az Al-Dunára a zuha-"
tagok helyszíni tanulmányozása és az azok hajózhatóvá tételére vonatkozó
tervek elkészítése végett. A magyar kormány Bodokv Lajos főmérnököt,
az osztrák kormány Wawra mérnököt, a török kormány Mugel bejt küldte
ki kellő számú mérnöki személyzettel.
A nemzetközi bizottság végrehajtván a tervezéshez szükséges fölvéte-
leket, mindenekelőtt az általános szabályozási elvekre nézve abban állapodott
meg, hogy a zuhatagokon át, mindenütt a mederben, lehetőleg a hajóúton
kivűl 60 méter fenékszélességű és a legkisebb vízszín alatt 2 méter mély
csatornák létesíttessenek, s az esés irányára és a sebesség szabályozására ott,
a hol szükséges, az árvíz fölé érő gátak építtessenek, végűi tekintettel a
szabályozás után is beálló nagyobb sebességekre, a hajóknak kötélen vagy
lánczon való vontatása tanúlmányozandó.
A nemzetközi bizottság által az aldunai zuhatagok hajózhatóvá tétele
czéljából 1873. ^s 1874. években tervezett munkálatokat azonban ismét
elhalasztották. Majd az orosz-török háború után a nagyhatalmak által
1878-ban Berlinbe összehívott nemzetközi congressus ezt a rég húzódó
nemzetközi fontosságú ügyet is bevonta tárgyalásai keretébe. S miután az
Osztrák-Magyar Monarchia 1878 július 8-án Szerbiával egyezményt kötött,
hogy e munkálatokat Szerbia pénzbeli hozzájárúlása nélkül végrehajtja, de
viszont Szerbia kötelezettséget vállalt, hogy mindazon könnyítéseket meg-
adja, a melyek a munkálatok érdekében követelhetők lesznek s a mennyiben
szükséges lesz, a szerb partok szabad használatát is megengedi, és miután
Szerbia az Osztrák-Magyar Monarchia részéről biztosítást nyert arra nézve,
hogy az aldunai hajózás tekintetében oly elbánásban fog részesíttetni, mint
a legkedvezményesebb államok: az 1878 július 13-án kelt berlini szerződés
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Magyarország IV (1), Volume 16/1
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Magyarország IV (1)
- Volume
- 16/1
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1896
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 14.89 x 21.9 cm
- Pages
- 304
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch