Page - 214 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Morvaország és Szilézia (Morvaország), Volume 17/1

214 találná ki, annak maga a lovas mondja büszkén : „Nézzétek csak, emberek, nézzétek, mily büszkén tartja a lovam a fejét, mily büszkén hajtja jobbra a fejét, mert szép az én babám, mint az irott kép!" Még jobban ragaszkodik egymáshoz lovas és ló a hadi szolgálatban. A szülófóldjétól távol, idegen nép kozt éló katona egyetlen ószinte és hú barátját látja a lovában. Fáj is neki a szíve, bogy paripáját a hosszú mene- tekkel úgy meg kcll zaklatnia. E sajnálatának úgy ád kifejezést, hogy magát a lovát szólaltatja meg panaszló bangon : „Barna lovacskám, mért vagy oly szomorú, mondd, mért vagy oly kedvetlen? Tán nehéz a szerszám vagy az aezél kardom?" „Nem a szerszám, nem is a kardod nehéz nekem, de fáj a sarkantyúd, mely az oldalamat szúrja. Mind a két oldalam csupa seb, óssze-vissza van szurkálva a sarkantyúdtól". A katona tábori életének fáradal- mairól szóló dal nem feledkezik meg hú bajtársáról, a lóról sem : „Tágas mezóben sehol egy csópp víz, a mivel a katona lovacskáját megitathatná!" Ha pedig a vitéz a csatában elesik, mellette áll hú fekete lova s a lábával kapargálva gyászolja. Az állatvilágból még kivált az énekló madarak szerepelnek állandóan a morva népdalban. Fogadott vagy akár fogadatlan kóvetként is rendesen a- madár viszi meg az egymástól elvált szeretók üzenetét. A madaraknak panaszolja el az ember bánatát s az ó részvétüket kéri. Mikor a lakodalmas menet a templomba indúl, arra kéri kiséróit a menyasszony, hogy ne a falún, hanem a zóld ligeten át menjenek, hogy a fülemile dala is ünnepelje menyegzójét; a sírjában nyugvó halott pedig azt panaszolja legkeservesebben, hogy nem hallhatja tóbbé a kedves madárdalt és a kakuk szavát. Egy igen csinos dalocska a karvalyt szólaltatja meg, a mely elpana- szolja testvérének, az ólyvnek, hogy az emberek agyonverték a nóstényét s elpusztították a fészkét; az ólyv erre azt a tanácsot adja neki, hogy az erdó mélyén rakjon fészket, távol az út szélétól, a hol jó és gonosz emberek járnak vegyest. Bensó részvéttel szól egy más dal az ózvegységre jutott anyafürjról, a melynek ószszel a fiókáival el kcll hagynia a puszta tarlót s a Dunán tul lévó idegen országba kell vándorolnia. Még a kemény szívú vadász is megszánja a sólymot, mely kegyelmet kér tóle az életének, hogy kicsikéi árván ne maradjanak. De az élettelen természet: a nap, hold és csillagok, a folyók, patakok és források, fák, cserjék és virágok is a legbensóbb érzelmi kapcsolatban állnak az emberrel e dalokban.