Page - 145 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Volume 19/1
Image of the Page - 145 -
Text of the Page - 145 -
145
a legnagyobb szigorral követelte az állami közmunkák teljesítését, melyek
a földesúri jószágok jobbágyait terhelték. De legsúlyosabban azzal károsította
a főurak érdekeit, hogy megtiltotta a földesúri területen való további telepí-
tést, mi a nagybirtok fokozódó szétforgácsolódása mellett a főurak anyagi
helyzetét tönkre tette. 1177-ben lázadás támadt Mieszkó ellen, kit nemcsak
Krakóból, hanem Nagy-Lengyelországból is elűztek, mely pedig, míg nagy-
fejedelemmé nem lett, saját részfejedelemsége volt. De csakhamar ismét
hatalmába keríté a gneseni területet, honnan még három ízben, de mindig
csak rövid időre visszaszerzé a Krakó fölötti uralmat. 1202-ben mint Krakó
nagyfejedelme halt meg, de élete végén hűtlen lett azon elvekhez, a melyek
egykor trónjába kerültek, a mennyiben ezt a trónt utóbb oly egyezménynyel
vásárolta meg, melyet a krakói arisztokráczia fejével, a hatalmas Miklós
palatínussal kötött.
A XII. század nagyfejedelmei nem merték elődeik példájára a császárok
felsőbbségének elismerését megtagadni. III. Konrád és I. Frigyes igyekezett
az elűzött Ulászlónak a nagyherczegi trónra való visszahelyezését kierőszakolni
(1146, 1157)? de mindketten megelégedtek a hódolattal s az adófizetéssel;
csak Ulászló halála után nyerték a száműzött fiai I. Frigyes császár kiván-
ságára részfej edelem ségűl Sziléziát (1163). Igazságos Kázmér , ki az Öreg
Mieszkó halálával krakói nagyfejedelem lett, kieszközlé I. Frigyes császártól
állása megerősítését, melyet annak köszönt, hogy a krakói főurak bátyja ellen
föllázadtak. Ez idő óta megszűnnek Lengyelországnak a császársággal való
egyenes összeköttetései, mert az utolsó Staufok az olasz ügyekkel levén
elfoglalva, keveset törődtek a Piasztok birodalmának megoszlásával, melynek
szétforgácsolódása a XIII. század folyamán egyre tovább haladt.
Mióta az idősebbségi örökösödés teljesen elveszté érvényét, a nagy-
herczegi szék betöltése a krakói terűlet főurainak kiváltsága lett, melyet
tényleg kényök-kedvök szerint gyakoroltak. Annál inkább vonakodtak a
részfejedelmek elismerni a rokonság azon tagjának főhatalmát, a ki állását
csupán a krakói urak kegyelmének köszönte. Ezek meg nem voltak hajlandók
urokat az őt megillető tekintély föntartásában segíteni ; ellenkezőleg inkább
az volt érdekökben, hogy megvonják tőle azon hatalmi eszközöket, melyekkel
az ő helyzetöket is veszélyeztethette volna. így már Fehér Leszkó (1202 —
1227) alatt Krakó herczegség a többi részfejedelemségek sorába lépett,
melyek mindegyike önálló államtestté kezdett fejlődni. Csakhogy a krakói
tartomány sajátos állást foglalt el a többi részfejedelemségek között. Míg
G. 19
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Galiczia (1), Volume 19/1
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Galiczia (1)
- Volume
- 19/1
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1898
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 14.94 x 21.86 cm
- Pages
- 472
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch