Seite - 145 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1

145 a legnagyobb szigorral követelte az állami közmunkák teljesítését, melyek a földesúri jószágok jobbágyait terhelték. De legsúlyosabban azzal károsította a főurak érdekeit, hogy megtiltotta a földesúri területen való további telepí- tést, mi a nagybirtok fokozódó szétforgácsolódása mellett a főurak anyagi helyzetét tönkre tette. 1177-ben lázadás támadt Mieszkó ellen, kit nemcsak Krakóból, hanem Nagy-Lengyelországból is elűztek, mely pedig, míg nagy- fejedelemmé nem lett, saját részfejedelemsége volt. De csakhamar ismét hatalmába keríté a gneseni területet, honnan még három ízben, de mindig csak rövid időre visszaszerzé a Krakó fölötti uralmat. 1202-ben mint Krakó nagyfejedelme halt meg, de élete végén hűtlen lett azon elvekhez, a melyek egykor trónjába kerültek, a mennyiben ezt a trónt utóbb oly egyezménynyel vásárolta meg, melyet a krakói arisztokráczia fejével, a hatalmas Miklós palatínussal kötött. A XII. század nagyfejedelmei nem merték elődeik példájára a császárok felsőbbségének elismerését megtagadni. III. Konrád és I. Frigyes igyekezett az elűzött Ulászlónak a nagyherczegi trónra való visszahelyezését kierőszakolni (1146, 1157)? de mindketten megelégedtek a hódolattal s az adófizetéssel; csak Ulászló halála után nyerték a száműzött fiai I. Frigyes császár kiván- ságára részfej edelem ségűl Sziléziát (1163). Igazságos Kázmér , ki az Öreg Mieszkó halálával krakói nagyfejedelem lett, kieszközlé I. Frigyes császártól állása megerősítését, melyet annak köszönt, hogy a krakói főurak bátyja ellen föllázadtak. Ez idő óta megszűnnek Lengyelországnak a császársággal való egyenes összeköttetései, mert az utolsó Staufok az olasz ügyekkel levén elfoglalva, keveset törődtek a Piasztok birodalmának megoszlásával, melynek szétforgácsolódása a XIII. század folyamán egyre tovább haladt. Mióta az idősebbségi örökösödés teljesen elveszté érvényét, a nagy- herczegi szék betöltése a krakói terűlet főurainak kiváltsága lett, melyet tényleg kényök-kedvök szerint gyakoroltak. Annál inkább vonakodtak a részfejedelmek elismerni a rokonság azon tagjának főhatalmát, a ki állását csupán a krakói urak kegyelmének köszönte. Ezek meg nem voltak hajlandók urokat az őt megillető tekintély föntartásában segíteni ; ellenkezőleg inkább az volt érdekökben, hogy megvonják tőle azon hatalmi eszközöket, melyekkel az ő helyzetöket is veszélyeztethette volna. így már Fehér Leszkó (1202 — 1227) alatt Krakó herczegség a többi részfejedelemségek sorába lépett, melyek mindegyike önálló államtestté kezdett fejlődni. Csakhogy a krakói tartomány sajátos állást foglalt el a többi részfejedelemségek között. Míg G. 19