Page - 323 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Volume 19/1
Image of the Page - 323 -
Text of the Page - 323 -
323
teszi, ha a király () Felsége előtt kedves orczáját fátyollal takarja. Ezzel
mindenkitől kegyesen elbúcsúzván, a kastélyba hajtatott. Most kezdénk mi
csak az Isten áldásához hozzálátni. Legszaporábban a méz és a kalács fogyott.
El is felejtettem Kedvességednek megmondani, hogy a kalácsba vagy 60,fontnyi
sajt és ugyanannyi méz volt belegyúrva, a többi járúlékokról nem is szólván,
és hogy csodálatosan ízletes volt. Sniatycki uram úgy falt belőle, hogy majd
megfulladt tőle. Végűi az iskolás gyerekek is bejöttek a mondókáikkal,
a melyek, Istenemre, tele voltak badarsággal, úgy, hogy alig hallgathatta
meg az ember ; mindezt természetesen a Domonkos-rendű barát urak gyömö-
szölték beléjük. Ezek a szegény éhenkórászok mind az öt újjukat lenyalták,
de nem is mentek el üres kézzel. Mindegyikük kapott egy-egy egész kenyeret,
egy bögre lépesmézet, körülbelül egy-egy félrőfnyi kemény füstölt kolbászt
mustárral és egy darab sonkát istenesen megborsozva. Ocieski Kázmér uram
majd megpukkadt nevettében egy Pilátusnak öltözött fiúcska miatt, a kinek
nagyon furcsa kender-szakálla és nyírfa-mohából ragasztott szemöldöke volt.
Milecki uram azon évődött, hogy a hetman úr ő kegyelmessége a szentelt
lakoma helyett folyton az Ágnes kisasszonyra ügyelt, mintha csak föl akarta
volna falni, a miben most meg ő utánozta a hetman urat nagy igyekezettel ;
hej, csak mindenben így tenné! Őszinte nyiltszívűséggel és régi jó lengyel
szokás szerint költöttük el im' ezt a katholikus ünnepi lakomát az isteni
Gondviselés tiszteletére. Mindenik evett belőle kedve szerint; senki sem
itta le magát, hanem mindnyájan vidám „Alleluja" üdvözlettel váltunk el,
s minekutána mindenikünk lovára ült, Isten nevében a kastélyba nyargaltunk,
a hol szintén nagy örvendezés volt az Űr föltámadásának alkalmából; a király
O Felségének és a fő méltóságoknak összes tisztjei együtt ettek-ittak az alsóbb
szobákban, de bölcsen tartózkodtak minden túlságtól és mértéktelenségtől,
tekintettel az Ür ezen nagy ünnepére."
Ma már természetesen nem ilyen pazar bőséggel rendezik a szentelt
húsvéti lakomát; de azért az idegen még ma sem látja csodálkozás nélkül
egy s más helyütt, még pedig szerényebb polgári és hivatalnoki házakban
is e szokást, és talán nem fog minden gyönyörűség nélkül oly társaságban
vendégül időzni, .a hol épen a Éwi^cone- 1 fogyasztják.
Mint a városokban és a nemesi lakokban, úgy a falusi népnél is szokás
ez ünnepeken egymást kölcsönösen meglátogatni és egymással megosztani
azt, „a mit az Isten adott". A falun ezt úgy hívják, hogy „valakinél szentekre
meghíva lenni", a városiak meg „smigusra lenni". Ez a kifejezés azonban
41*
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Galiczia (1), Volume 19/1
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Galiczia (1)
- Volume
- 19/1
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1898
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 14.94 x 21.86 cm
- Pages
- 472
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch