Seite - 323 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1

323 teszi, ha a király () Felsége előtt kedves orczáját fátyollal takarja. Ezzel mindenkitől kegyesen elbúcsúzván, a kastélyba hajtatott. Most kezdénk mi csak az Isten áldásához hozzálátni. Legszaporábban a méz és a kalács fogyott. El is felejtettem Kedvességednek megmondani, hogy a kalácsba vagy 60,fontnyi sajt és ugyanannyi méz volt belegyúrva, a többi járúlékokról nem is szólván, és hogy csodálatosan ízletes volt. Sniatycki uram úgy falt belőle, hogy majd megfulladt tőle. Végűi az iskolás gyerekek is bejöttek a mondókáikkal, a melyek, Istenemre, tele voltak badarsággal, úgy, hogy alig hallgathatta meg az ember ; mindezt természetesen a Domonkos-rendű barát urak gyömö- szölték beléjük. Ezek a szegény éhenkórászok mind az öt újjukat lenyalták, de nem is mentek el üres kézzel. Mindegyikük kapott egy-egy egész kenyeret, egy bögre lépesmézet, körülbelül egy-egy félrőfnyi kemény füstölt kolbászt mustárral és egy darab sonkát istenesen megborsozva. Ocieski Kázmér uram majd megpukkadt nevettében egy Pilátusnak öltözött fiúcska miatt, a kinek nagyon furcsa kender-szakálla és nyírfa-mohából ragasztott szemöldöke volt. Milecki uram azon évődött, hogy a hetman úr ő kegyelmessége a szentelt lakoma helyett folyton az Ágnes kisasszonyra ügyelt, mintha csak föl akarta volna falni, a miben most meg ő utánozta a hetman urat nagy igyekezettel ; hej, csak mindenben így tenné! Őszinte nyiltszívűséggel és régi jó lengyel szokás szerint költöttük el im' ezt a katholikus ünnepi lakomát az isteni Gondviselés tiszteletére. Mindenik evett belőle kedve szerint; senki sem itta le magát, hanem mindnyájan vidám „Alleluja" üdvözlettel váltunk el, s minekutána mindenikünk lovára ült, Isten nevében a kastélyba nyargaltunk, a hol szintén nagy örvendezés volt az Űr föltámadásának alkalmából; a király O Felségének és a fő méltóságoknak összes tisztjei együtt ettek-ittak az alsóbb szobákban, de bölcsen tartózkodtak minden túlságtól és mértéktelenségtől, tekintettel az Ür ezen nagy ünnepére." Ma már természetesen nem ilyen pazar bőséggel rendezik a szentelt húsvéti lakomát; de azért az idegen még ma sem látja csodálkozás nélkül egy s más helyütt, még pedig szerényebb polgári és hivatalnoki házakban is e szokást, és talán nem fog minden gyönyörűség nélkül oly társaságban vendégül időzni, .a hol épen a Éwi^cone- 1 fogyasztják. Mint a városokban és a nemesi lakokban, úgy a falusi népnél is szokás ez ünnepeken egymást kölcsönösen meglátogatni és egymással megosztani azt, „a mit az Isten adott". A falun ezt úgy hívják, hogy „valakinél szentekre meghíva lenni", a városiak meg „smigusra lenni". Ez a kifejezés azonban 41*