Page - 338 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Volume 19/1

338 egy második, a ki meg a balkezével fogja meg a vesszőt, s a jobbjával átkarolja az elsőnek a derekát, a többi nyoszolyóleány szintén páronként sorakozik, és így lépnek a két első nyomában a zenészek elé, ezt mondván : Dicsértessék a Jézus Krisztus!" „Mindörökké amen!" felelnek a zenészek. Erre a leányok kérdik: „Tetszik-e kendteknek a mi munkánk, vagy sem?" A zenészek azt felelik, hogy nagyon is tetszik nekik, mire a leányok ezt a versikét éneklik : „Dicsértessék az Úr neve, — és most tánczra kelve, Ugrálja ki görbe lábát ki-ki egyenesre. Dicsértessék az Úr Jézus, neve szent legyen, Jertek ide és mondjátok: Örökké amen!" Ha a szoba ilyenkor szűknek bizonyúl, a mi rendes dolog, akkor így szólítják föl a nem tánczolókat, hogy menjenek az útból : „Jó emberek, kérünk, menjetek innen előlünk, hogy a koszorúnkkal tolongásba ne kerül- jünk". Miután helyet engedtek nekik, párosával körűijárják a szobát, majd a zenészek előtt megállva, egy szokásos dalocskát énekelnek, azután egyszer körűitánczolnak, meg ismét megállnak s újra eléneklik az előbbi verset, és ez így tart egy jó óráig. E táncz végeztével a vőlegény és a menyasszony az első násznagyúl (starost) kiszemelt egyén elé lépnek, átkarolják a térdét s megkérik e tiszt elvállalására. Most hozzá lépnek a nyoszolyóleányok és átadják neki az életfát, mondván: „Kedves starost urunk, fölszabadítást kérünk (a vessző átvételét); a koszorúnk virágos és termő, tömött és szorosan van fűzve". Ezzel fölemelik a vesszőt s a levegőben megsuhogtatják; a starost e közben vonakodik átvenni s így szól: „Még nem tánczoltatok eleget, hogy fölszabadítsalak benneteket". Erre énekszóval azt válaszolják, hogy az ilyen ember nem való starostnak. Mindazonáltal újból fölszabadítást kérnek tőle, most még azzal toldván meg iménti szavaikat, hogy rázza meg a zsákját a ládikájuk fölött. E közben a legidősb nyoszolyóleány föltartja a kötényét, mintegy váltságdíjat kérvén a vesszőért. Erre a starost egy eltört fazék néhány cserepét dobja a kötényébe. A leányok haragot színlelnek s azt mondják, hogy az eífajta pénzt nem ismerik és nem fogadhatják el. „Természetes, hogy nem ismeritek, — mondja a starost, — mert az még más király idejéből való." Ezt általános hahota követi, a mire a megsértődést tettető nyoszolyóleányok újra énekelni kezdenek. Jól tudják ők, — így szól az énekük, — hogy ezek csak cserepek, és hogy a násznagy csak azért fizeti ki őket ilyen pénzzel, mert egy árva garasa sincs ; de még ha volna, sem adna