Page - 634 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (2), Volume 19/2
Image of the Page - 634 -
Text of the Page - 634 -
834
nagyszabású publicista, a ki huszoilöt éven át úgy állott egy hírlap élén,
hogy sem a hona, sem az állam érdekeit, melynek kotelékébe tartozott, soha
meg nem sértette, sem pedig erkölcsi alapelveit bármely érdeknek soha föl
nem áldozta. Mikor 1862-ben a Czas a lengyel királyságban kitörni készúló
folkelés veszedelmét nem ismerte föl és nem tudta magát elszánni, hogy az
eilen fölszölaljon, Mann megvált a szerkesztösegtöl és csak 1864-ben vette át
ismét az újság vezetését. 1876 november 13-án halt meg Krakóban.
A Czas politikai hitvallását a „Posener Revue" czímú havi folyóíratban
a két Kozmian testvér, Szaniszló, a már említett Shakespeare-fordító, és János,
a legkiválóbb lengyel papok egyike terjesztette. A lengyel idószaki sajtó leg-
fényesebb terméke azonban e korban a Wiadomoéci Polskie (Lengyel tudó-
sítások) czímú hetilap volt, melyet 1857 és i860 közt Klaczko Julián és
Kalinka Valerián adtak ki Párisban. Ebben oly ékesszólással és hévvel támadták
az ú. n. demokrata párt tórekvéseit, nevezetesen a titkos osszeesküvéseket,
a milyen csak Krasiñski kolteményeiben vagy Kajsiewicz egyházi beszédeiben
található. E mellett a lap Lengyelország politikai, társadalmi, vallási és múvelt-
ségi állapotainak áttekintésében kifogástalan pontosságot és higgadt birálatot
alkalmazott. A tényekkel rendesen a gyakorlati érzékú józan Kalihka, az elvi
politikával pedig Klaczko foglalkozott. Ugyanó szerkesztette az irodalmi
rovatot is, és értekezései mind máig legszebbek a lengyel kritikai dolgozatok
közt. Az akkori kozállapotok különben olyanok valának, hogy a „Wiado-
moáci"-t nemcsak az orosz, hanem az osztrák kormány is kitiltotta; így nem
lehetett olyan üdvös hatású, a milyen lenni tudott volna, s elöfizetök híján
hosszabb ideig nem tudott fonnállani.
Az 1863. évvel kezdödik a lengyel irodalom legújabb, még be nem
záródott korszaka. Amaz idó eseményeinek politikai kóvetkezményei oly
mélyre hatók valának, hogy nyomukban az erkölcsi és értelmi átalakúlás sem
várathatott soká magára. Az említett év tehát nemcsak az irodalomban,
hanem a nemzet egész torténelmi életében is fordúlópont. Mindenekelött
figyelembe veendó, hogy a censura folytán az irodalom, az iskolák meg-
változott állapota kovetkeztében pedig az általános múveltség nagyot hanyatlott
az orosz kormányzat alatt. Az irodalom csak alkalmazkodott valahogy az új
foltételekhez és bámúlatos szivósságát semmi sem tanúsítja jobban, mint az,
hogy e kórúlmények közt is értékes dolgokat tudott teremteni nem csupán a
szépirodalom, hanem a tudomány terén is. A nemzeti kozmúveltség azonban
már-már kihalófélen volt. Az idegen tanítási nyelv kényszere, a nyilvános
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Galiczia (2), Volume 19/2
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Galiczia (2)
- Volume
- 19/2
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1898
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 14.94 x 21.86 cm
- Pages
- 456
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch