Page - 25 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (1), Volume 24/1
Image of the Page - 25 -
Text of the Page - 25 -
25
volt. Két út Dalmáczia tartományába vezetett, és pedig Sisciából és Sirmiumból
kiindúlva; ez utóbbi Marsonia (Bród) mellett ment át a Száván.
Mint fönmaradt fölíratokból tudjuk, ezeknek az útaknak legtöbbjén mér-
földmutatók és hídépítmények voltak.
A barbárságból a rómaiságba való átmenet csak fokozatosan történt.
Az építészet terén, a mely eddigelé egészen ismeretlen dolog volt, italiai fölfogást
követtek ; szobrászat dolgában, a melyet pedig a fönmaradt emlékekből követ-
keztetve, meglehetős élénken űztek, a belföldi
művészek nem épen sokra vihették, mert a
római művészettel csak akkor ismerkedtek
meg, a mikor ez már hanyatlóban volt. Mind-
azáltal Sirmiumban tekintélyes művészek
voltak, a kik a császár figyelmét is magukra
vonták, miként azon sirmiumi szobrászok
története mutatja, a kiket Diocletianus császár
egy Aeskulap szobor elkészítésével bizott meg,
a kik azonban, mivel keresztények voltak,
vonakodtak, miért is 294. november 28-án
vértanú halált szenvedtek.
A római foglalást megelőző kor kevés
nagyobb helysége a foglalás után hamar
fölvirágzott. A két fővároson, úgy mint
Segesticán, a melyet a rómaiak Sisciának
neveztek, és Sirmiumon kivűl számos új,
gyorsan fejlődött város keletkezett.
Siscia eredetileg csak rendezett, közigaz-
gatás nélküli falu volt, a mely mellett római
tábor feküdt, és mikor az I. századnak első
felében a délpannoniai katonai őrségeket a Közép-Duna mellékére helyezték
át, csak akkor érvényesülhetett jobban a polgári telepedés, melyet főkép
a Flaviusok és Septimius Severus segítettek elő. Ezért a városnak díszneve is
Flavia Septimia volt. A város fejei a duumvirek voltak. Fontos közigazgatási
fő hivatalok voltak itt: a tartomány levéltára (tabularium), a tartományi pénztár
(arca dispensatoris) és Felső Pannónia ezen, a Száva középfolyása mellett fekvő
Savia nevű részének a correctora is itt székelt. Igen korán keresztény egyház-
megyei székhelylyé is lett, mely szent Quirinust, a Diocletianus alatt kivégzett
H. 4
Paris fő, Sziszekről (bronz^.
back to the
book Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (1), Volume 24/1"
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Horvát-Szlavonország (1), Volume 24/1
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Horvát-Szlavonország (1)
- Volume
- 24/1
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1901
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 15.72 x 21.98 cm
- Pages
- 310
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch