Seite - 111 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (I), Band 2

105 időtájban csak afféle szánandó alakok s inkább csak koldúlásképen művelték. Nagyon öreg, rongyokba burkolódzott matrónák, roskatag, többnyire világ- talan, rokkant aggastyánok jártak házról házra, s hátborsóztató gitár- és hárfa- pengetés kíséretében kornyikálták el nagy kínosan nem mindig tisztességes szövegű dalaikat a szolgálókból, mesterlegényekből és hasonlókból álló hallgatóságnak. S aligha voltak különbek — talán Jonast és Stöckelt (az idősebbet) kivéve — azok a pályatársaik és társnőik, a kik vendéglőkben mutogatták magokat, természetesen azokban az utolsó rendű, veszett hírű korcsmákban, a milyenek akkor némely távolabb eső külvárosokban, aztán a vámvonalon kívül, sőt a Práterben is találkoztak. Az e helyeken tartott ily énekelőadásoknak is csak az említett két hangszer valamelyikéből állt a zene-kísérete, az oda való közönség beérte ezzel a „műalkotással" s a múzsák díja fejében nevetve dobá krajczárjait a tányérra, melylyel a hárfás asztaltól asztalhoz kéregetni járt. Nyomorúságos mulatság, nyomo- rúságos kereset! Ekkor támadt egy ember, a ki ennek az egész osztálynak más színezetet, más jelleget adott. Moser, a ki kezdetben szintén mint valóságos „hárfás" működött, száműzte az elkopott hitelű hangszert, helyette az előkelőbb zongorát választotta, szerződtetett néhány jóravalóbb tagot, irt a maga és társúlata számára igen elmés dalokat, kettős, hármas hangra is, komikus jeleneteket, elnevezte magát „népénekes"-nek, eltörülte a megalázó tányérozást, a helyett megállapított egy bizonyos csekély belépti díjat, mint más egyéb műintézet; falragaszokon hirdeté előadásait, és csupán a jobb és látogatottabb helyiségekben tartá „estélyeit", hova aztán csakhamar a legtisztességesebb közönség is utána ment. A látogatás óriási lett s nőttön-nőtt annyival is inkább, mivel a nép- színházak épen az időben meglehetősen dicstelen életet folytattak, műsoruk borzasztóan meddő, valóságos kínlódás vala s az előadott újdonságok több- nyire baklövéseknek bizonyúltak. S aztán azt sem szabad elfeledni, sót méltó rá, hogy kiemeljük, hogy Moser, az egyszerű „népénekes" a közönség ízlésére tisztítólag, fínomítólag hatott, s hogy e fölötte furcsa és bolondos, de mindig mérsékelt s tisztességes hangú és modorú előadásokat aggodalom nélkül látogathatta meg háza népével a családapa is, a mit a színházzal nem mindenkor tehetett volna meg. így hízelegte be magát a népénekesek intézménye mind jobban a közönség kegyébe, mely az elmaradhatatlan esti mulatozásnak ezt a nemét, mely alatt egész lelki nyugalommal költhette el o. 14