Seite - 133 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (I), Band 2

127 egynémely külvárosi és környékbeli vendéglő „szalonjaiban" még ma is virágzik, csapos sör és papirlámpa-világ mellett, hepehupás, gödrös pado- zaton s nagyon hiányzatos „zenekarok" össze-vissza hangzó zenéje mellett. No de a nép nem sokat törődik holmi aprólékos hiányokkal, fogyatko- zásokkal és kívánni valókkal; mulatni akar és — mulat; ez neki a fő. Szemére vetik a bécsinek, hogy született gáncsoskodó. Nos, hát ő bizony meg-megkritizál egyetmást, s csinál is rá egy-két „viczczet" ; azonban csakhamar beletalálja magát, ha kifogásai egy-egy éles bon-mot-ban, egy-egy borsos adomában elszellentek, a megváltozhatatlan és megmásíthatatlan helyzetbe, s mint a közmondás tartja: „jó képet vág a rossz játékhoz". Hiszen a bécsi piaczok legfélelmesebb élczelői, az úgy nevezett „harb" szellemek, egyúttal a legjobb indulatú, legengesztelékenyebb természetű lelkei a világnak s fogalmuk sincs gonosz szándékokról, alattomos ravasz- ságról, nyers gyűlöletről. Még az apró rágalom és pletyka legszaporább költófészkeiben : a dohányboltosnál, hirlapelárúsítónál és lottogyűjtőnél, a borbélynál és fodrásznál, a tejes asszonynál és „cselédbeszerzónél", a szivár- ványoskútnál és szatócsnál, a piaczi sátorok között és a templomi padokon stb., stb. is tulajdonképen csak ártatlan természetű „napi újdonságokat" és „személyi híreket" terjesztenek, melyeknek nyilvánosságra jötte (hason érzelműek között) nem érinti valami túlságos fájdalmasan azokat, a kiket illet. A bécsiek nem rossz emberek. Megvannak, mint a föld egyéb lakóinak, nekik is a magok gyengéi, indúlatai és hibái s olykor-olykor nem haboznak lelkiismeretüket egy-egy cselekedeti vagy mulasztási bűnnel terhelni ; de általános vélelem szerint elvégre — „ki lehet velők jönni", nem is tekintve azt, hogy a „dunamelléki ős császári városban", sok százezernyi ember véleménye szerint még mindig a legjobban s minden kétségen kivűl a leg- kényelmesebben, legfesztelenebbűl és legkedélyesebben élhetni meg. Bécsnek — első sorban ezt kell kiemelni — nincsen söpredéke. Kihá- gásoknak, erőszakos jeleneteknek, a milyenek nagy tömegek összetorlódá- sánál másutt rendszerint mindenütt előfordúlnak, itt nincsen termő talaja. A legnépesebb népünnepek, mint az annak idején s az ott uralkodó nagy tolongásról és zűrzavarról oly hírhedt brigittenaui és mária-brunni búcsúk is, aprólékos dulakodásokat s jelentéktelen, hamar lecsendesített nemzetközi versenygéseket leszámítva, illedelmesen s a nélkül folytak le, hogy a „zendülés elleni akta" fölolvasására rá került volna a sor, vagy csatatéri bulletineket kellett volna kibocsátani. A mi Bécsben „félelmetes"