Seite - 334 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (I), Band 2
Bild der Seite - 334 -
Text der Seite - 334 -
328
meg Bécs és öt mérföldnyi kerülete részére a magán telegráf-társulat.
Kezdetben e vállalat forgalma aránylag oly csekély volt, hogy aggo-
dalmakat támasztott a helyi távirat-közvetítés szükségessége iránt; de
már az első években 500.000-nél több helyi távirat szállíttatott, ma
pedig mintegy 800.000-re rúg azok száma, pedig két hatalmas versenytárs
lépett közbe; mert 1875-ben maga az állami közigazgatás a város és kül-
városainak sürgönyfelvételi hivatalai- és a középponti állomásnak egyenes
összeköttetése czéljából légnyomású csőhálózatot létesített, mely ma 16 kilo-
méternyi hosszúságban működik, s a város- és külvárosokban a levél- és
levelező-lapok továbbítását oly nagy mértékben teljesíti, hogy egy milliónál
sokkal több sürgönyt, és csaknem fél millió „légnyomással szállított levelet
és levelező-lapotu hord rendeltetési helyére; más felől pedig a magán
telegráf-társaság 188l-ben megkezdte a telefonforgalom berendezését is,
melylyel oly sikert ért el, hogy a 3.400 kilométer hosszaságú sodrony hálózat
segélyével, mely pókhálóként ágazik szét Bécs háztengere fölött, közel 700
előfizető léphet egymással közvetetten érintkezésbe.
Mindez a legújabb kor vívmánya, és azt bizonyítja, hogy a megállapo-
dás miatt hangoztatott panaszok daczára, a fővárosban nagyon tekintélyes
haladás, a belső forgalom hatalmas, feltartóztathatatlan emelkedése ment
végbe. Vissza tudna-e a mai Bécs csak a hatvanas évek állapotába is közúti
vaspálya, bizományosok, csomagszállítás, helyi táviróhivatal, légnyomású
levélszállítás, s telefon nélkül helyezkedni? És a mint e húsz év az osztrák
birodalmi fővárosban a külviszonyok kiváló kedvezése nélkül elért fejlődésnek
mindezen vívmányát megteremtette, ép úgy bizalommal tekinthet Bécs
forgalmi viszonyainak jövőjébe is. Az alakúlás további folyamata, a városi
vasút és az előhelységek széles övének a város területével való teljes
összeolvadása oly természetes és szükséges következménye annak, a mit
a közvetetlen mult már létre hozott, hogy nyugodtan várhatjuk be annak
megvalósúlását. És pedig annál inkább, mert a külső forgalom fejlődésének
is rendszeresen haladnia és némely múló akadály daczára is folyvást maga-
sabb színvonalra kell emelkednie.
Ezen külső forgalomnak a segédeszközei az utolsó húsz év alatt óriási
mértékben gyarapodtak. Emlékezzünk csak vissza, hogy húsz évvel ez előtt
Bécsbe csak négy vasút — az éjszaki, az állami, a déli és a nyugoti vasút —
futott be, melyeknek összes hálózata körülbelül 6.000 kilométernyi vonal-
hosszúságra terjedt; ma nem kevesebb, mint tizenkét vasútnak képezi
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Bevezetö Kötet (I), Band 2
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Bevezetö Kötet (I)
- Band
- 2
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1887
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 14.675 x 21.93 cm
- Seiten
- 360
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch