Seite - 583 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bécs és Alsó-Ausztria (Alsó-Ausztria), Band 4

583 nagy száma azon részint önállólag gyűjtött, részint még meg nem figyelt kifejezéseknek, melyek a különböző kézművek és foglalkozások tulajdonai. Növényeknek, állatoknak, test- és házrészeknek, szokásoknak, egy szóval mindennek, a mi többször megfordúl az ember ajkán, megvan a maga különös, többféle finom árnyalatú elnevezése. Egy pillantás az étlapra, mely az idegent először fennakasztja, megtaníthat bennünket, ha egészen kelendő kifejezéseket, mint: Schnitzel, Bries, Beuschel, Scherzel, Kruspel s egyebeket, melyek mind a marha részeit jelölik, fölnémetséggel pró- bálnók kitenni. E mellett tömérdek gazdagsága van a kifejezéseknek és synonymoknak. Valamely kifejezés elterjedtsége magán a tájnyelven belül is különböző; némely szó mindenfelé használatos, más csak kis vidéken; rejtettebb völgyek, például Tirolban, kiváltképen gazdagok önálló szókincsben. Némelyek a kifejezések közül nagyon régiek. A népszokás hatalma, a paraszt konzervatív jelleme, a világgal közlekedés hiánya, továbbá szoros határokon belül fekvő érintkezés azok a tényezők, melyek a szókincs képző- désére elhatározók. így a tájnyelv nagy régiség képét mutatja; szokatlan kifejezések, avűlt szófűzések, egyszerű szerkezet maradtak fenn, melyek az irodalmi nyelvből réges-régen kivesztek. Figyelemre méltó, mily híven, sőt szívósan ragaszkodik a nép egyes szólási fordúlatokhoz. így merül föl ismét egy ősrégi, már ezer éve nem írt duális formája a személyes névmásnak, természetesen ma már többesi értelemben, hogy a müveitek társalkodó- nyelvétől kerülve, a paraszt száján mind máig éljen, az ismeretes es, enger, enk. Mily perspectiva tárúl elénk, ha az irodalmi nyelvtől idegen, nálunk közönségesen értett igét: urassen (= ételben dúskálni, válogatni) Ulfilas góth bibliájában olvassuk, hangban és jelentésben nem változva, azon a helyen, hol a szegény Lázárról van szó, a mint a dőzsölő asztalára föltekint. Különösen gazdag bizonyítékúl szolgálnak a hely- és családnevek; nem egyszer egy hajdan világos szó mint ma érthetetlen üres jelölés állapodott meg. E részben a nagy terjedelmű osztrák hegyi vidék kiaknázatlan bánya, hol a kutató meglepetve mindig újat meg újat talál. A mi már Alsó-Ausztriának a tájnyelv nagy összes területén belül való állását illeti, jól megjegyzendő, hogy kelet felé, s egy kis darabon éjszakra is az országhatár egyúttal nyelvhatár is; nyugatnak azonban az átmenet nagyon lassú s a nép nyelve mind jobban közeledik a felső- ausztriaihoz; még kevésbbé lehetséges a szigorú elhatárolás dél felé. De a