Seite - 588 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bécs és Alsó-Ausztria (Alsó-Ausztria), Band 4

588 i-vcl képzetteket: Naczi, Lisi, Fanni, Resi, Susi, Czilli, a mindkét nemet jelentőket: Pepi, Toni, Villi, Franczi, Czenczi s egyebeket. Annából a köznép Náni-t képez, előkelő a Nina, e mellett közönséges a Netti; Marie-ból Mariedl, Maritscherl, Mareidl, Moidl, Mirl, Miczl, Miczi lesz; s ezek nem is ritka, hanem közkeletű formák. Állandó az a szokás, hogy a tulajdonnevek- nek minden végzetben a határozott névelőt teszik elébe; a mitől a műveltek társalkodónyelve sem ment, sőt a névelő elhagyása affectatiónak tűnnék fel. A névelő általában nagy szerepet játszik a nyelvjárásban, sokkal sűrűbben él vele, mint az irodalmi nyelv. A mi az igét illeti, legérdekesebb jelenség a névmás kettős száma mellett (es, enger, enk) a többes második személye „tsu végű formájának újra felmerülte, annál is inkább, mert ezek a formák századokon át nem fordulnak elő a középkori iratokban, tehát a legfélrébb eső völgyzugokban világtól elszakadt életet kellett élniök, mígnem a XIV. században egyszerre ismét terjedni kezdenek, jeléül annak, hogy a törzs a Habsburgok alatt politikailag erősödött. Hangtani tekintetben az ige is, mint a névszó, a legnevezetesebb változatokat és assimilatiókat, veszteségeket és túltengést, régiességeket és újításokat mutatja úgy, hogy igen sokszor nem lehet eldönteni, vájjon bizonyos esetben egy avúlt forma maradványával, vagy újítással van-e dolgunk. A régi i' brich', i' gib', i' nini' mellett ez is megvan: i' kim', du kirnst, er kirnt, mir kema', de i' bi kema' e mellett: i' bi kuma', stb. Némely ige a használatban partikulává zsugorodott össze, például: gélt* (= úgy-e), ha°lt. A szóképzést a mi illeti, Schmellernek ezernyi ezer szót felölelő nyelv- járási szótára mutatja az osztrák nyelv gazdagságát. Jellemző képzéseket, jelentős szókat, találó összetételeket terem a nyelvjárás nagy bőséggel. A nép gazdag képzelete, mely szókincséből kitűnik, emberemlékezet óta útat tört a dalban is; de igazi tanyája a nép-éneknek, az úgy nevezett „Schnadahüpflu-nek (szóhoz tánczolás) a hegyitartomány, mely az Ennsen alúli földre csak gyökere végeit bocsátja. S ilyformán Alsó-Ausztriának — kivévén a fővárost, a hol a népies színjáték virágzásra jutott — aránylag csekélyebb része is van a tájnyelvi költészetben, mint a két szomszéd tarto- mánynak. Castelli volt az első, a ki a nyelvjárásról vizsgálódása mellett próbát tett a tájnyelvi költésben is. Őt követték Vogl Nepomuk János, Baumann A.