Seite - 374 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Band 5/2

374 s viszont: „Megpendül egyszerre Izsák száraz fája, Zengő szerszámokkal kiséri bandája." (Ugyanott II. könyv.) vagy alább: „Rá rándítja Izsák pengő muzsikáját, S a Palatínusnak elkezdi nótáját." Ez időkben ugyanis a zsidóknak hires bandája volt Toponár mezővárosban (Somogymegyében). De Rózsavölgyi nem mint zenész jött 1806-ban Buda- pestre, hanem mint kereskedelmi ügyvivő. Itt aztán, mint igen sokan, egyedül zenei szenvedélyének hódolt. A nevét 1824-ben magyarosította meg, midőn a veszprémi zeneegylet díjazott tagjául választotta. Kifogástalan képzettségéről számos művei tanúskodnak. S hogy kitűnő hegedű-virtuóz volt, a bécsi lapok is bizonyítják, midőn 1835 táján az udvari színházban két izben fellépett. Álljon itt még egy végzetes esemény, mely egy időre esik halálával: a palotás zene halála. Rózsavölgyi 66 éves korában 1848 január 23-án halt meg. Az ez évben támadt háborús idő ásta meg a palotás zene sírját, midőn Wenckheim Béla báró a csárdást a palotákba bevezetvén, a magyar táncz demokrata színt öltött. Mindemellett a palotás lényeges része marad a magyar zenének, a mennyiben műzenérc sokkal alkalmasabb a rakonczátlan népiesnél. Érdekes, sőt szükséges volna tudnunk, vájjon a XVI. század folytán a német, olasz és franczia zenének minő hatása volt a palotásra? Erről biztos tudomást szerezhetünk az akkori különféle nemzetiségű s különféle nemzeti táncz-zenékkel foglalkozó lantvirtuózok tanulmányozása által. A versköltők és virtuózok hangszerén, a lanton kivűl a palotás és népzene előadására ugyanazon hangszerek szolgáltak, melyek napjainkban. A hegedűről Tinódi is megemlékezik. Egyik faja, az úgy nevezett lengyel- hegedű, valószínűleg épen a mai, melyet Lengyelországból hoztak át azon az úton, melyen ekkor más külföldi czikkek is be szoktak jutni. A régibb hegedű alakját és szerkezetét pontosan leírja egy Freyburgban 1683-ban megjelent „Ungarischer Wahrheits-Geigett czímű politikai gúnyirat. (Bartalus: „Ujabb adalékok.u Akadémiai füzetek. 1882.) A latin nyelven fistulátorok- nak nevezett síposok, kik a hadi és polgári életben egyaránt szerepeltek, épen azok, kiket a katonai életben hangutánzólag tárogatóknak neveztek. A tárogató-sípok kisebb és nagyobb fajtájúak voltak épen, mint napjaink