Seite - 161 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Stiria, Band 7

161 csekély részben végzik fizetett s tanúit mesteremberek. A ki maga nem vehet részt, mintegy szerencsekivánatképen zsírt és vajat küld, néha még más élelmet is, hogy könnyebben essék a munkások tartása. Ez adományo- kat vivó fehérnépet örömzajjal fogadják a munkások; néhány nap múlva következik az ajándék viszonzása, mely többnyire egy kosár „fánk". Ha aztán szerencsésen be van fejezve az építés, mindenféle formaságok közt kitűzik a felpántlikázott „oromfát" (Firstbäumchen) s a derék szomszéd segítségek tiszteletére megtartják az „áldomást" („Firstmahl"), mely ren- desen víg tánczczal végződik. Friss és serény munka közben, de utána is jókedvű és vidám : ez a stájer természete. Eisenerzben még tíz esztendőnél nem sokkal régebben is, ha a szénával és sarjúval szerencsésen betakarodtak, ünnepi menetet tartottak („Heugerzug"), melynél a négy évszakot allegorikusán ábrázolták s minden- féle terméket, s gazdasági szereket részint gyalog, részint kocsin hordoztak körűi; virággal, kalászcsomóval, fenyőgalylyal mivel czifrázott alakok ültek a kocsikon, régiesen öltözött lovasok paripákon, s fújta a zene a honi ismere- tes nótákat, melyek hallatára némelyek még az útezán is tánezra kerekedtek. Hasonló volt az aratóünnep is, mikor régi szokás szerint három gabonakévét égettek el. Az ily aratóünnepek már megritkúltak nagyon, de az aratóáldomás megmaradt. Ezt Közép-Stiria nyugati részein a Márton-napra következő első vasárnap tartják s úgy hívják, hogy „Martiniloben". Radkcrsburg vidékén a nehéz mezei munkák után befejezésül tartott úgy nevezett „Mirten-lakomá"-t évenként felváltva adták a helység egyes parasztgazdái, kik akkor borról gondoskodtak, míg a többi pecsenyével mivel járúlt hozzá. Néha napján nagy földön híres volt a „szüret", de idő folytával sokat vesztett régi saját- ságaiból, s egyébként olyan a lefolyása, mint a tartomány alsó részében. A cséplés végeztével a cséplók még gyakran bő áldomást kapnak (Drescher- vagy Stadlhahn), melyen különösen bóviben van az ital. Ezt Közép-Stiriában a „fánkfa-vitel" előzi meg. Ugyanis valami korhadt deszkát mit apró forgácsokká csépelnek, aztán szalmával egy „csomóba" kötik, melyet a legtalálósabb cséplő a gazdasszonynak visz efféle mondókával : „Gazdasszonyom, tűzhelyen a fánkfa, Vár a cséplő egy kis áldomásra! Egy szita fánk, Egy kas tészta, Rétes, mint egy kerék, Kuglóf, mint malomkő, Egy kosár pálinkás paczal, Fél disznó s egy akó bor hozzája, Ez legyen a cséplők áldomása!" St. 21