Seite - 360 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Stiria, Band 7
Bild der Seite - 360 -
Text der Seite - 360 -
360
22.5, 29, illetőleg 27 százaléka a gazdaságilag használt földterületnek. A fel-
vidéken még a fűvelő gazdaság alá vett földeknek mintegy fele is a rétekhez
számítandó, az tudniillik, mely kaszálás alá kerül. A rétek nagy része többé-
kevésbbé vizenyős, a minek a következése az, hogy a rajta termett széna
silány. Habár már sok felé megkezdték az efféle rétek lecsapolását, habár a
belvizek levezetésére már is több társulat alakúit és alakúi, az alagcsövezés
hasznos voltáról pedig mind általánosabban győződik meg a lakosság : azért
a víztől már mentesített rétek mégis fölötte kedvezőtlen arányban állanak
a vizesekhez, mivel a kisbirtokos nincs abban a helyzetben, hogy a víz
levezetést maga, vagy szövetkezés útján kizárólag a saját költségén teljesítse,
az a segély pedig, melyet a kormány nyújt, jelentékeny ugyan, de meg
sem közelíti a tényleg szükségeset. Pedig a vízlevezetés egyike azoknak
a kevés számú talajjavításoknak, melyeknek hatása itt azonnal megérezhető.
A jelzett körülmények között megérthető, ha a rétek jövedelme nem valami
kedvező, s ha az utolsó tíz év termési átlaga, az egész tartományt véve,
csak 37—38 métermázsát tett hektáronkint. De már ez is oly eredmény,
melyben a rétmívelés haladásának és javulásának jelét üdvözölhetjük.
Fontos jövedelmi forrás a gyümölcstermesztés, mely egyre nő kiterje-
désében és jelentőségében s úgy látszik, hogy különösen azokban a kerüle-
tekben, a melyekben a szőlőt a phylloxera fenyegeti, kárpótlást lesz hivatva
nyújtani. Alig harmincz évvel ez előtt 350.000 forintra becsülték az egész
tartomány gyümölcstermését; már az utolsó tíz év átlaga 1,150.000 méter-
mázsát tesz s ha ezt csak hét forintnyi csekély piaczi áron számítjuk is,
kerek 8,000.000 forint jön ki. A gyümölcsöt ma már nem törik mind
musttá s nem szállítják csupán Bécsbe : kiviteli czikk lett az Bécs, Krajna,
Görcz és Trieszt, Tirol, Magyar- és Horvátország, Svájcz, Dél- és Éjszak-
Németország s különösen Berlin felé, a honnan aztán nagyobb részét a
szentpétervári piaczra szállítják. A stájer gyümölcsöt kiváló minősége
tette olyan kereskedelmi czikké, mely a nagy piaczokon előkelő helyet
birt magának állandósítani. Az évi termésből 55 százalék a középfekvésű
tájakra, 40 az alvidékre, 5 a felvidékre esik. A gyümölcs nemét tekintve
75 százalék lágymagú, 25 pedig csontár. A középtájak föntebb fekvő része
és az egész felső vidék leginkább gazdasági gyümölcs termelésével foglal-
kozik, míg a középvidék többi része s az egész alvidék nemes csemege
gyümölcsöt is termel. A legfontosabb gyümölcs az alma, melynek itt sok
nemes faja van. Különlegesség a lichtenwaldi viaszalma — Lucas szerint
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Stiria, Band 7
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Stiria
- Band
- 7
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1890
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 14.94 x 21.86 cm
- Seiten
- 436
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch