Seite - 155 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Karinthia és Krajna (Karinthia), Band 8/1

155 mondásokon. Ilyenek például a kővetkezők: Én is fekete vagyok, te is fekete vagy, mondá az ördög, mikor a szénégetőt elvitte. — Mindent meg- szokhatik az ember, mondá az ördög, mikor a vénasszonyba bújt. — Egy kis türelemmel sokra viheti az ember, mondá a csiga, mikor a sövény tetejére fölmászott s meg legurúlt. Akár milyen, olyan, de jól tud tánczolni, mondta (a leányról) a vak ember. Továbbá néhány a közönségesebbekből: A hány ház, annyi szokás; olyan is akad, a hol a tehenet az ágyba fektetik. — Mikor az ördög ínségbe jut, legyekkel is beéri. — Ingyen még az ördög se viszi el az embert. — A kinek szerencséje van, annak az ökre is megborjazik. — Az egyik lövi a nyúlat, a másik tőrrel fogja. — Ha a paraszt lóra kap, az ördög se éri utói. — Mit ért az ökör a szerecsendióhoz? — Éjjel minden tehén fekete. — A ki kelleténél jobb, az félig-meddig könnyelmű. — Tűnnek az évek, mint a füst a szélben. E közmondások némelyikében még az ütemes alak és a rím is hozzá- járúl szerkezetük állandósításához. Az ilyenek előbb-utóbb dalokká tömörül- nek, ha ugyan, részben legalább, nem már is egy-egy szétmállott négy- vagy több-soros dal töredékei. Ilyenek példáúl: Az egyik nyúlra vadász, rókára a másik. — Meleg tűzhelyen könnyű tüzet rakni. — Egy fecske még nem csinál nyarat, egy kőműves nem épít házat. — A ki nem tud kaszát élezni, nem tud az kaszálni. — Ördög marad az ördög, ha fehér, ha fekete. — Ha azt akarod, hogy rágalmazzanak, házasodjál meg; ha azt akarod, hogy dicsérjenek, halj meg. — Ha isten akarja, nő még ostornyél a mogyoróbokron. — Mikor hó esik az ekére, kijut belőle a szarvára is. A szlovének meséi, mondái és dalai. A karinthiai szlovének meséi tartalmukat tekintve semmiben sem különböznek a Karavankán túli fajrokonaik meséitől. A németek szomszéd- sága azonban, kiktől természetes határ nem választja el őket, valamint az elnémetesedésnek évszázadok óta előre haladó folyamata mégis hatással volt a szlovének hagyományos irodalmára annyiban, hogy sok olyan elem, mely Krajnában még elevenen él, itt már teljesen feledésbe ment (őatez, volkodlak), vagy legalább elhomályosúlt és csak töredékeiben maradt fönn (történeti népdal). Más felől némely elem helyét a német mesekincsből átvett rokon alakzatok foglalták el (a boszorkányok, Perchta). *