Seite - 90 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Band 9/1

90 A tejbe-kása után jönnek a szakácsasszonyok, erősen bepólyált jobb kezükben nagyfejű főző kanalakat kínálgatva a vendégek elé. Kásafőzés közben mind összeégették a kezüket; már most kásapénzt szednek patikára. A főzőkanál tele lesz krajczárokkal, melyeket hatosok is tarkáznak, kérke- dőbb marokból hullatva. A zaj, jó kedv egyre növekszik; de a kések, villák csörgetése elnémul. A kávét is megitta, a ki él vele, de helyéből fel nem kél senki mindaddig, míg végre az örömapa, a ki nem szokott ilyenkor asztalnál ülni, belép föltett süveggel s megáll a ház közepén. A zaj egyszerre kettészakad, a gazda leveszi süvegét és azt mondja : „Adja Isten kedves egészségükre az ebédet!" A gazdasszony nyomban utána engedelmet kér, ha valamiben nem szolgálhatott tetszésük szerint; erre a szóra nagy tiltakozás támad, a padok megmozdulnak, a vendégek hálálkodnak s lassanként kitakarodnak a szobából. A fehérszemélyek táncz- ruhát váltani haza mennek. Az éltesebb férfiak pipára gyújtanak; a legénynek szivarja van, melyet ma már ötödször gyújt meg s még ötször meg fog gyújtani, s melyet kényesen szorít a szemfogára. Szegényebb lakodalomban, hova csak „úgy vetődött a czigány", gyűjtést rendeznek a czigánynak. Félóra múlva újra együtt van a társaság s megkezdődik a hajnalig tartó táncz, őszi nászban az udvaron, farsangon a szobában. A szoba ekkorra ki van söpörve, szellőztetve. Minden fölösleges bútor kitakarítva, egyedül bent az ablaksarokban levő | alakú asztal-pad maradt helyén, s előtte a szokott asztal. Bent a sarokban ül a násznagy az éltesebb férfi vendégekkel, kik között ismét a vidékinek adatik az elsőség. A süveg (báránybőr süveg) bele van nőve a főbe, s nincs rá eset, hogy megmozdúljon onnan, ha csak valami igen előkelő vendég (pap vagy földesúr) érkezése miatt le nem kell tenni. De még ilyen esetben is egy vagy két asszony folyvást őrködik a násznagy úr fölött, hogy el ne feledkezzék magáról. A legények is föltett bokrétás kalappal tánczolnak, a mi nem csuda. Nem is volna hely, hol tartogatni. Ott annak a legjobb helye. A táncz örök „csárdás", ma már rövid lassú, hosszú friss; régebben megfordítva volt. A szép, sarkantyú-pengető, daliás, komoly lassú-magyar feledésbe kezd menni. A sűrű gomoly alatt döng a föld, ritkán padló, kurjantás kevés. Dobognak fáradatlanul. Természetesen mindenkinek meg-