Seite - 292 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (2), Band 9/2

292 Láttuk, röviden vázolva, Debreczen történetét, most ismerjük meg magát a várost, s legelébb is annak környékét, kezdve a nagy nevezetességű hortobágyi pusztán. Ez az egész 52 ezer holdnyi síkság egyetlen legelő, melynek csak kevés részét hasogatta föl szántóvas. Még a XVI. században virágzó falvak, Zám, Ohat, Máta határait és legelőit foglalta magában. Tavaszszal sok a vize, nyáron kevés; a hol nem „locsogósu, ott szikkadt; az egészen uralkodik a szíksó; a termő szik növényzete buja, a vak sziké silány. A régi leírásokban nádasokat, tavakat találunk, mocsári vadak, külö- nösen kócsagok otthonát ; nagy Tisza-áradáskor csónakkal járták a pusztát, s a Hortobágy folyón kétkerekű malma volt a városnak ; a Tisza-szabályozás ezt mind eltakarította, most nagy részben legelő; lakosai a pusztai biztoson és mezőbirákon, meg az állatorvosokon kivűl csupán a pásztor nép, mely a város és a lakosság gazdagságát, a lábon járó kincset őrzi. Közel ötven ezerre megy a Hortobágyon tanyázó barmok száma, s azokból tizenöt gulyában tizenöt ezer szarvasmarha, s kilencz ménesben mintegy négy ezer ló. Ezt az állattábort kétszázhatvan pásztor őrzi. Ez a pásztor nép a legéletrevalóbb faj, mely tavasztól télig a pusztán, télen nagy részt a gazdák tanyáin tölti életét. Kényelemről, kényeztetésről fogalma sincs. Edzve van minden viszontagságához az időjárásnak; a szabad ég alatt van járása-kelése. Jól él, de mértékletesen; bort ritkán iszik, a pálinka még nem mérgezte meg a vérét, mirigyes nyavalyát nem hord az ereiben ; idegennel soha össze nem keveredett; ma is bátran mintaképűi mutatható be, hogy ilyen volt a magyar ezer évvel ez előtt az őshazájában. Papot, templomot évszámra nem lát, mégis tudja, mi a becsület; gazdája jószágát hűségesen őrzi s szereti az állatait, a melyeknek az ivadékaival együtt nőtt föl; vala- mennyinek ismeri a leszármazását. A míg bojtár, engedelmes; ha írni, olvasni tud és számadóvá vénült, a bojtárjával emberségesen bánik. Sok tudományt nem tanúi, bár gyerek korában a városi iskolát megülte, hanem azért a maga munkáját napokra, órákra be tudja osztani. S jó könyveket örömest olvas; ismeri a népies költőket. Maga is bír költői hajlamokkal; népdalokat csinál, a melyeknek szövege, dallama egyszerre születik, s azok mind a pásztoréletről szólnak. Megtudja az időjárást s nem kérdi azt a kalendá- riumtól. A hortobágyi puszta térképét úgy ismeri, hogy éjjel sem téved el rajta, s tudja, hogy meddig tart a határ, a hol az ő jószágának legelni szabad, pedig nem mutatja azt határkő. Gyors eszű, jó szívű; bajba került