Seite - 322 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (2), Band 9/2

322 a legújabb időkig nem is volt szokás ez áldott talajt trágyázni s a rosz faekék karczolása után is bámulatos bő terméseket hozott. Most azonban már észrevehető a kimerülés, különösen a foszfor tartalomra nézve, mi a gazdákat észszerűbb mívelésre serkenti. S e tekintetben az utóbbi évtized alatt igen nagy haladás észlelhető. Eltűntek a régi faekék s hasonló kezdetleges dolgok, helyöket czélszerű gépek és eszközök foglalták el. A trágyát sem használják már annyira tüzelő szerűi, még kevésbbé kerítésnek, sőt nagyon is méltá- nyolják felismert becsét. A keleti széleken különben, sovány homokterületek is vannak, s a kisebb-nagyobb foltokban mindenütt találkozó vak-szik majdnem teljesen terméketlen. Főtermék a búza és más kalászosok, továbbá tengeri, repcze, köles, dohány. Rét igen kevés van, takarmánynövényt is általában keveset termesz- tenek, minélfogva az állattenyésztés a nagy szikes legelők daczára is aránylag gyenge lábon áll, bár újabb időben e tekintetben is lényeges javulás észlel- hető, kivált a ló-, szarvasmarha- és sertéstenyésztésnél, míg a juhászat, az alacsony gyapjúárak miatt, folyton egyre csökken. Aprómarhát, kivált tyúkot és ludat nagy számmal nevelnek, a melyekből kereskedésbe is tekin- télyes mennyiség kerül. A méhészet meglehetős virágzásnak örvend, s kivált a kabai mézet igen kitűnőnek tartják. Fő mézelő növény a tisztes fű, mely augusztus közepétől késő őszig virágzik s rendkívül bő mézforrást szolgáltat. Legnagyobb csapása e területnek a gyakori szárazság, továbbá a késői fagyok, melyek miatt kivált a gyümölcstermés minden igyekezet mellett is fölötte bizonytalan, pedig a gyümölcsfákat igen nagy előszeretettel ápolják. Az éghajlat egyik szélsőségből a másikba csapong; nyáron rendszerint afrikai hőség, télen olykor szibériai hideg van. Erdő aránylag igen kevés van, s kivéve az éjszakkeleti részeket, másutt erdőnek, úgy szólva, híre sincs; a roppant, 50—60 ezer holdnyi hortobágyi és angyalházi pusztákon egyes fákat is csak nem régóta lehet látni, mióta t. i. a kint legelő nyájak oltalmára emitt-amott kisebb facsoportokat ültettek szélfogónak. Különben sajátságos, hogy az itteni nép újabb időkig nagy ellenszenvvel viseltetett a fa iránt, s ha a szőlős kertekben egész gyümölcsösöket ültetett is, de másutt a fát meg nem tűrte. Ne foglalja el a szabad kilátást, ne zavarja a felséges egyhangúságot! Most már e tekintetben is változás állott be s nemcsak udvarokon, temetőkben, tanyák körül, hanem az útak mentén is látni — kivált ákáczfát — eleget.