Seite - 597 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Band 11

597 közmondásokat vévén alapúi, Phaedrus módja szerinti meséket írt. Faustino Gagliuffi egyik igen ritka példája a latin nyelven rögtönzőknek. O ebben a múlékony, csupán pillanatnyi hatásra számított művészetben, mely oly gyakran csupán játékká fajúi, bámulatra méltó mester volt és hevenyészett költeményei kiállanák a kinyomatás nehéz próbáját is. Futólag említvén azon történelmi iratokat és beszédeket, melyek a diplomáczia szolgálatában tartatva, művészi előadásra törekszenek, búcsút veszünk a latin nyelvű irodalomtól, hogy a tartományban beszélt két nyelvhez, a szláv- és olaszhoz fordúljunk. A szláv irodalom viszontagságairól a következő czikkben lesz bőveb- ben szó, de azért ezen a helyen is, a hol a külalaktól függetlenül az olasz irodalom hatásait vizsgáljuk, tekintetbe kell vennünk egy irodalomtörténeti szempontból fölötte nevezetes jelenséget. Két századnál hosszabb időn át — a XV. század közepétől a XVII-diknek a közepéig — olyan szláv nyelvű költői irodalom virágzott, mely előzményekhez való fűződés nélkül anyag és tárgyalás tekintetében olasz mintákat utánzott. Hogy itt első sorban bizonyos divatszerű, a népélettel semmi egyenes érintkezésben nem álló költészettel van dolgunk, azt bizonyára el kell ismernünk; de ebben a korban ez volt az irodalom sorsa a legtöbb népnél, különösen pedig az itt leginkább tekintetbe veendő olasz nemzetnél. Az olasz irodalomnak ilyen oltóágai azonban becses nyereségei Dalmáczia szlávjainak más tartományok- ban élő törzsrokonaikhoz képest, még pedig annyival inkább, mivel, noha olyan elemre támaszkodtak, mely nem annyira idegennek, mint inkább más nyelvűnek és népiesség nélkülinek mondható, mindazáltal többen, még pedig épen a jobb írók többféle mozzanatát tudták értékesíteni a nép életének és történelmének. Minden fokozattal találkozunk itt a latin és olasz minták fölhasználásában a pontos fordítástól kezdve a szabad átdolgozásig, a puszta megértéstől kezdve a saját érzések és gondolatok oda vegyítéscig. Egyéb módon is mutatkoznak a két nép és két nyelv közötti kölcsönös hatások. A dalmaták irodalmi tevékenységén ugyanis sajátos bélyeg a hazával való állandó összefüggés. Még ha a történelmi és régészeti műveket kivesz- szük is, melyeknél ez a jelenség könnyebben érthető, mindúntalan tapasz- talható az arra való törekvés, hogy a tartomány erkölcseit és szokásait rajzolják, és hogy a nép életéből vegyenek anyagot a művészi tárgyaláshoz. Minthogy pedig a nép nagyobb része szláv, természetes, hogy az olaszúl írók közül sokan értik és szeretik a szláv népet. Sokan tűzik ki czéljokúl,