Seite - 609 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Band 11

609 foglalkoznak mindennel, a mi a hazára vonatkozik. Giovanni Cattalinich 1835-ben Dalmácziának egy terjedelmes történetét, Vincenzo Solitro 1841-ben egy okíratgyűjteményt adott ki, és számtalan monographia foglal- kozik egyes történelmi kérdésekkel. Legyen elég itt e szaknak csak néhány, nem régiben elhunyt munkását megneveznünk; ilyenek: a zárai Giuseppe Ferrari-Cupilli, a vidéki tudósnak e valódi példaképe, ki önzetlen buzgósággal gyűjt és rostálgat s minden alkalmat fölhasznál, hogy hangyaszorgalmának gyümölcseit közzé tegye ; továbbá Damiano Fabianich ferenczrendi szerzetes és C. F. Bianchi püspök, kik Dalmáczia politikai és egyházi történelmét tették kutatásaik tárgyává. Nagy számmal vannak érdemes dalmaták élet- rajzai ; jeles tartalom és nemes alak tűnteti ki azt a munkát, melyet Antonio Bajamonti a mindjárt említendő Francesco Carrara emlékezetének szentelt. A képzelet alkotásain is sok tekintetben ugyanez a vonás látható; ilyenek: Casotti „Milenko e Dobrilla" és „II berretto rosso" czímű regényei, Giulio Solitro „I conti di Spalato" czímű színdarabjai, Luigi Fickert „La madre slava" czímű költeménye. Több kiadvány foglalkozik a szláv nép- költészettel. A legelső gyűjteményt, úgy látszik, 1829-ben Nicolò Giaxich adta ki ; egyszersmind ő fordította olaszra Gian Francesco Gondolának részint népies alapon, részint Tasso utánzásával készült hőskölteményét. Az 1841. és 1842. években jelent meg Tommaseónak olasz, új-görög és szláv dalokból álló gyűjteménye. Ez két tekintetben is korszakalkotó esemény volt. Egy részről, — mint a következés megmutatta, — sikeres ösztönt adott Olaszországnak, hogy saját népköltészetének addig csaknem figyelmen kivűl hagyott kincsét összeszedje ; más részről föltárta a román népek előtt azon dúsgazdag epikai költészetet, melyet a délszlávok ősrégi idők óta őriztek s melynek eladdig gyér híre most a nyilvánosság elé lépett. Tommaseo honfitársa és barátja, Ferdinando de Pellegrini, ekkor tette ismeretessé a szláv nép líráját, azt a faját a népköltészetnek, mely örök tárgyát, a szerelmet, általánosabb, bár nem nemzeti színezet nélküli bélyeggel mutatja föl. A jó példát sok más követte úgy, hogy szláv daloknak olaszra fordítása a dalmaták legkedveltebb irodalmi foglalkozásává lett; legnagyobb érdemű munkát végzett ez irányban a spalatói Giacomo Chiudina 1878-ban megjelent gyűjteményével. Hasonló méltánylásnak örvendett a nép erkölcsei- nek és szokásainak ismertetése; ilyen munka Francesco Carrarától „La Dalmazia descritta ed illustrata" (Dalmáczia képes leírása) ; ilyen még sok monographia, melyek közül megemlítést érdemel a ragusai Orsato Pozza T. 77