Seite - 672 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Band 11

672 hosszú, 1.25 méter magas, 0.80 méter széles és benne őrzik a szentnek földi maradványait, melyekről azt tartják, hogy romlatlan állapotban vannak. A nyeregfödelű ereklyetartó külsejét és belsejét ezüstből trébelt, csavart oszlopok és egyéb építészeti tagozatok több mezőre osztják ; a mezőket szintén ezüstből trébelt domború művek borítják, melyek részint a szent életének jeleneteit és csodáit ábrázolják, részint az ereklyetartó készülésének okára, vagy pedig magára a készítésre vonatkoznak. Hátulsó oldala három mezőre van osztva ; a középsőben levő fölírat szerint az ereklyetartót 1380-ban Erzsébet királynénak, Nagy Lajos magyar király nejének meg- rendelésére Francesco ötvös készíté, a ki Sestóból került Zárába és ott letelepedett. A két keskeny oldalát szép ékítmények között a király sisakja, meg Magyarország és az Anjou-ház czímere díszíti, alatta pedig egy felől azt a csodát látjuk, mely az ereklyetartó keletkezésére okúi szolgált, más felől azt a jelenetet, a mint Szent Simeon a tengeri vihart lecsillapítja. A födél előlapján a szentnek köpenybe burkolt életnagyságú alakja fekszik. E páratlan ereklyetartó alakos és ékítményes dísze lényegileg megegyezik az olasz csúcsíves művek formáival, de vannak rajta későbbi igazítások is, melyek renaissance művészetűek. Az angyalok alakjai, melyeken az ereklyetartó az előtt nyugodott, elsikkadtak, mivel értékes anyagból voltak; a mostani négy angyalt 1647-ben azokból az ágyúkból öntötték, melyeket a velenczeiek a törököktől zsákmányoltak és Zára városának ajándékoztak. Azt az élénk tevékenységet, mely a rómaiak korától kezdve annyi századon át megszakítás nélkül tartott, s mely a tartományt mindenféle építészeti és egyéb művészeti alkotásokkal oly páratlanúl földíszíté, a XVIII. század folyamán szünet váltotta föl, úgy, hogy azontúl a mai napig nem keletkezett kiválóbb művészeti alkotás. A rokokónak meg a franczia császári Ízlésnek, majd az utána következő száraz klassiczizmusnak nincs nyoma a tartományban. Dalmáczia mostani művészeti tevékenysége első sorban abban nyilvánúl, hogy kezdik méltányolni azt a kincset, a mit a tartomány a régiektől örökségül kapott. A mint kutatják a régi helységeket és emlékeket, egyúttal gondoskodnak azoknak fönmaradásáról is. A spalatói és zárai múzeumok egy felől fölébresztik a népben a történet és a művészet iránti érzéket, más felől pedig ösztönt adnak az épületek föntartására és helyreállítására s így alkalmúl szolgálnak a művészet gyakorlatára, nem- különben annak tanúlmányozására.