Seite - 684 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Band 11

m arat. Az átlagos gabonaaratás azonban igen silány s a monarchia valamennyi országa közt a leggyarlóbbak közé tartozik. Búzából ugyanis ez az átlagos évi termés hektáronkint mintegy 10 hektoliter, árpából pedig 13, tengeriből 16, rozsból 13, tönkölyből 16, zabból 15, kölesből 15 hektoliter. A legalacso- nyabb termést Dalmácziának legszélső szigetei, Pago és Arbe szolgáltatják, a legnagyobbat Imoschi kerülete és vidéke. A mezőgazdaság jövedelme a lakosság szükségletének fedezésére nem elegendő, s így minden évben nagy mennyiségű gabnát kell külföldről venni. A gabonát férfiak, asszonyok vágják kaszával úgy, hogy egymás mellett közel sorban állnak; aztán a markokat kévékbe kötik. Kézi cséplőgépek Dalmácziában még nincsenek. A cséplést keményre sulykolt agyag-földű kerek szérűn cséppel végzik; de még gyakoribb a lovakkal való nyomtatás. A lovakat külön e czélra készült kötőfékkel nyakuknál fogva egymás mellé kötik s ezek a szérű közepén levert karó körűi keringenek, mialatt egy ember szeges végű bottal hajtja őket. Mesterséges szelelő rosták nincsenek, hanem lapáttal szórnak, s az asszonyok hosszú nyelű vesszőseprőkkel fölözik, tisztítják a szérűre hulló szemet. A kukoriczát jól, de pusztán kézi munkával mívelik. A csöveket törés után a szérűre hordják s ott rakásra hányják. A munkások aztán körűiülik s megindúl a kukoriczafosztás, melyen vegyesen vesznek részt férfiak, nők, öregek, meséket mondva s népdalokat énekelve. A fosztott kukoriczacsöveket megint rakásra hányják s kezdődik a cséplés. Ez elég fáradságos munka. A férfiak mintegy két méter hosszú vastag bottal körülállják a rakást s a botot oly magasra emelve, a mint csak lehet, teljes erejükből kezdik csépelni a tengerit. Az olyan csutkákat, a melyeken még szemek maradtak, az asszonyok fölszedik s hegyes fával vájják róluk a szemeket. A szalma téli takarmányúl szolgál. De a kukoriczahéj egy részét eladják, és pedig jó áron, matrácz-tölteléknek. A belső kerületek lakosai rendesen piaczra hordják a búzájokat s kukoriczájuk és egyéb szemesterményük egy részét, s maguk polentával vagy puszta kenyérrel táplálkoznak, mely árpa- és rozslisztnek köles- és kukoriczaliszttel való keverékéből áll. A burgonyának a vetésforgóban nincsen határozott helye. A családok csak a maguk házi szükségletére termesztik és csak néhány faluban, a hol a talaj a burgonyatermesztésre alkalmasabb, ültetik nagyobb mennyiségben is. A termesztett fajták különbözők, minthogy a dalmata általában nem igen szokott valamely meghatározott terményfajhoz ragaszkodni. A kormány