Seite - 255 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország III (1), Band 12/1

255 közlekedés minden eszközét: nyomdát, iskolát, szószéket, s az egyszerű prédikátor a hozzá csatlakozó hívek lelki épüléséről gondoskodni akarván, íróvá és költővé lett, fordította a bibliát, magyarázta az új vallás czikkelyeit, átalakította a régi egyházi énekeket, majd újakat írt s elkeseredve támadt a katholikusokra, a kik — szerinte — most már csak tévelygők voltak. Ekkor jutott először a szoros értelemben vett irodalom közelebb az élethez, a köznéphez, a melynek nyelvén szólalt meg s a melynek erkölcsi világnézetét újjá kivánta alkotni. E végre a protestáns írók arra törekedtek első sorban, hogy, a mennyire lehet, a biblia teljes magyar fordításával ajándékozzák meg a népet. Mert eddig, jóllehet az előbbi században a biblia már nagyrészt és többször le volt fordítva, csak a kolostorokban használták azokat a szerzetesek, a nép pedig csak papjától hallhatta annak magyará- zatát. Most közkincscsé lőn a biblia. Legelőször Komjáti Benedek adta ki Szent Pál leveleit Krakkóban 1533-ban, s ehhez nyolcz esztendőre jelent meg az új-testamentum teljes magyar fordítása Sylvester Jánostól, Melanchton tanítványától, a ki később a bécsi egyetemen a zsidó nyelv és történelem tanára, utóbb pedig itthon debreczeni tanító s végre lőcsei prédikátor lett. Majd 1589—90-ben megjelent a teljes biblia Kár oli Gáspár gönczi paptól s Kassa-völgyi esperestől Ecsedi Báthori István pártfogásával ennek Vizsoly nevű falujában, miért is az első teljes bibliafordítást, a melyet némi javí- tásokkal a protestánsok jelenleg is használnak, vizsolyi bibliává szokás nevezni s eddig több, mint száz kiadást ért. A katholikusoknál ez idétt még csak az evangéliumokat fordította s adta ki Pesti Mizsér Gábor 1536-ban. A bibliának részenkinti, majd teljes fordításával együtt megindúltak a hitviták is, egy felől a protestánsok és katholikusok, más felől a mind élesebben külön váló protestáns felekezetek között; s bár az ekorbeli vita- íratok különös fontosságra kevésbbé jutottak, mégis ezeknek lehet köszönni, hogy a magyar próza némi keresetlenségre, népies erőre, szóval bizonyos műgondra tett szert, hogy az erkölcsi fölfogás tisztább, komolyabb, de egy- szersmind zordabbá és ridegebbé is lőn. Legelőször Ozorai Imre állította az új és régi vallás tanait egymással szembe egy 1535-ben kiadott művében, a melyet azonban nagyon fölülmúlt Dévai Bíró Mátyásnak a tíz parancsolat s a hit ágazatinak magyarázatáról szóló vitairata, a mely a „magyar Luther" nevét szerzé meg számára. Még nevezetesebbek Melius vagy Horhi Juhász Péternek, a ki, mint debreczeni prédikátor és superintendens, a református egyház tulajdonképeni megalapítója volt, többrendbeli predikácziói s vita-