Seite - 292 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország III (1), Band 12/1

292 angolok és németek irodalmi remekeinek átültetésével boldogulhat, hogy a művelt magyar úgy tudjon szólni, mint a művelt franczia. Belátta, hogy gyalulni kell nyelvünket a finomabb érzés árnyalatainak kifejezéseihez, át kell venni az idegenek művelt társalgásának szólásformáit, a melyek nemze- tünket lassanként a külföldi eszméknek és fogalmaknak is birtokába juttatják. Gessner idylljeinek fordítása még kéziratban megszerzi számára az irodalmi tekintélyt. E fordítást az akkori magyar írók egyhangúlag a legkitűnőbb magyar fordításnak találják, s Báróczy, a magyar stil addigi mestere, nem- csak az írót üdvözli Kazinczyban, hanem a merész kezdőt is, és arra kéri : legyen ébresztő példája az elzsibbadt magyar ifjúságnak, legyen második Prometheus. Kevés idő múlva (1789) megjelenik a „Bácsmegyei" czímű Werther-féle regénye, a melyben már akkor páratlan stilérzéket és aesthetikai ízlést mutatott. Egyszersmind a versmérték s az orthographia kérdéseinek vizsgálatába minden magyar írót belevont. De evvel nem elégedhetett meg. Hogy az írók buzgalma mennél nagyobb hullámokat vessen : a nagy közön- séghez fordúlt, hogy először a „Magyar Múzeum"-ot, a melyet társakkal, aztán az „Orpheus "-t, a melyet egymaga indított meg, mindenütt ismerjék a hazában, a hol a nemzetiség szent ügye iránt érdeklődnek. Mikor az 1790—l-ki országgyűlés megnyílt s a nemzeti öntudat lángja mintegy varázsütésre kigyúlt : Kazinczy nemcsak az irodalomnak, hanem önmunkásságának is diadalát ünnepelhette. Ez alatt folyvást újabb és újabb munkákon dolgozott. Fordította Goethét, Wielandot, Klopstockot, Herdert, Webert, Lessinget, Youngot és Molièret, Anakreont és Horatiust s a Shakspere német átdolgozásait; eredeti dalokat és ódákat írt; levelezett az ország majd minden írójával, sőt a külföldiekkel is; mások munkáit saját költségén kiadta, vagy azoknak kiadót keresett. Ily nagy munkásság köze- pette szakították ki őt családja köréből (1794), mivel a Martinovics kátéját leírta magának, s csak hetedfél évig tartó fogság után, szellemi és anyagi erőben megtörve jutott vissza az utána siránkozó édesanya szárnyai alá. Kiszabadúlván fogságából : újra kezébe veszi a reformátor elejtett zászlaját, hogy három évtizedig lobogtassa azt, míg csak egy új irány, mely az ő nyomában kelt, ki nem ragadja a magyar műveltség vezetését kezeiből. Innen kezdve az élet terhes gondjaival küzdött az 1804-ben nőül vett gr. Török Zsófiával s növekvő családjával együtt, de az élet gondjai az irodalom és műveltség iránti nagy érdeklődését pillanatra sem tudták elcsüggeszteni. 1806-ban a zempléni Sátorhegy alatt, Széphalmon vonúlt