Seite - 458 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Tirol és Vorarlberg (2), Band 13/2

458 A csúcsíves építés, mely a XIV. század elején kezdett a tartományban meghonosodni, a monumentális festészetnek nem kedvezett annyira, mint a terjedelmes falmezökkel kínálkozó román épület; azonban a csúcsíves szárnyas oltár, nemkülönben a közkedveltségűvé vált függő-képek festőknek és képfaragóknak bő alkalmat nyújtottak a művészi alkotásra. Az új rend- szerű építészet, mely a falmezőket mellőzte és a festő számára az ablakoknál egyebet alig hagyott, előmozdította az üvegfestés fejlődését és Tirolnak már a XV. században messze földön ismert üvegfestője volt. A XIV. századból kevés művészeti alkotás maradt fönn; de a név szerint ismert festők nagy számából következtethetjük, hogy már akkor élénk volt a művészeti élet. így okiratok bizonysága szerint a XIV. század- ban a kis Meran városban öt festő élt, és pedig : Henrik, a ki először már 1291-ben említtetik, Kristóf 1342, egy másik Henrik 1351-től 1363-ig, Konrád 1378-tól 1388-ig és Fridiin. Bozenben 1325 körűi élt Bertalan (Perchtold) mester. A XIV. századbeli festőknek csekély számban fönmaradt művei közül valók a Runkelstein várkastély régibb részében levő jellemző falképek, melyek fölfogás és öltözet tekintetében határozottan ez időre vallanak. E falképek azt bizonyítják, hogy akkor a festők előtt az egyház körén kivűl megnyíltak a várak ajtai is, melyek eladdig zárva voltak előttük. A freskó-festésű képek lapdajátékot és egy közép-kori tánczot ábrázolnak. Az alakok szikárak, arczukon kevés a kifejezés, nem művészi értelemmel vannak csoportosítva, színezetük egyszerű, mintázatuk gyarló. Tirolban a XV. század az aranykora a csúcsíves építésnek. Az egyház és a világi társadalom egyaránt valóságos lelkesedéssel karolták föl a csúcs- íves művészetet, mely nem szorítkozott csupán az építészetre, hanem a művészet többi ágára is kiterjeszté uralmát. A XV. században a festő áll első helyen a művészek között. Minden nevezetes művészeti alkotás, noha rajtuk a munka nagy, sőt nagyobb részét a képfaragó végezi, a festő neve alatt kerül forgalomba, a mennyiben tőle származik annak a tervrajza, tehát az ő szellemi terméke. Ebből érthető, hogy név szerint nagyon kevés XV. és XVI. századbeli szobrászt és kép- faragót ismerünk. A st.-wolfgangi híres oltár alkotóját, brunecki Pacher Mihályt, az okiratok mindig festőnek említik; a lanai oltár készítője a meráni Schnatterpeck festő; a bozeni főoltár elkészítésével Hans festőt bízták meg, stb. A képfaragók, kik a festőktől tervezett oltárokon dolgoztak, nem említtetnek. Ha valamely oltáron festő és képfaragó együtt dolgozott, akkor