Seite - 541 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország I (2), Band 14/2

541 nak, „hóhér"-nak, vagy „békanyúzó"-nak, a ki a játék bohókás személye. Valamennyien rímes mondókákban szavalják el mondani valójukat. Ugyan- csak a pünkösdi időre esik a felső Eger-vidéken az ú. n. keselyüakasztás („Henkengeih", a. m. akasztani menés) szokása is. Tíz-húsz suhanczból álló társaság énekszóval és újjongással jár körűi, s köztük egyik egy fiatal fenyű- fácskát visz házról-házra, melyen egy keresztbe feszített léczről négy, vagy öt vaíjúfi lóg. Ez a „keselyű" („Gaia"), melynek vivője mellett egy bekor- mozott képű és bő szoknyát viselő, meg egy csörgettyűs szalmafonattal övezett legény halad. A házakban ezt éneklik: „Akaszszuk, akaszszuk föl a keselyűt; zsír és tojás drága, az akasztásnak addig nincs vége, míg a keselyűt a nyakánál fogva föl nem kötik". Mindenféle kötekedés után némi ajándékot kapnak s az így egybegyűjtött adományokat aztán a korcsmában zene és táncz mellett költik el. E szokásban is nyilván a nyárelő hajdani germán körmeneteinek és állatáldozatainak halvány emléke él. A nyári napfordúlat^ak, mint a népies és természetes évkör harmadik fő ünnepidejének is megvan a maga hagyományos kultusza. Mint hajdanában, úgy mai napság is föllángolnak a napfordúlat éjszakáján az Erez-, a Közép- s az Óriás-hegység és a Cseh-erdő ormain és csúcsain az ünnepi máglyák. Ejszakkeleti Csehországban ma „Konnes-Feuer" (Szent Iván-tüzek) a nevük, az ország keleti részében pedig (Hohenelbe, stb.) „Gehonnsfeuerln", a mi ugyanazt jelenti. Legények és leányok körűltánczolják és át meg át szökdösik a tüzet, koszorúkat dobálnak a máglyákon keresztül, a melyekről azt tartják, hogy szerencsét hoznak a szerelemben, stb. A nyár legrövidebb éjszakája ősidők óta szintén a szellemek járásának és mindenféle bűbájosságnak kedvező idő. Ilyenkor szedik a kilenczféle varázsfüvet; ez éjjel föltárúinak az elrejtett kincsek; ekkor lehet a kincsekhez vezető és zárnyitó füvet találni, a forrás- kutató vesszőt vágni, stb. Régibb időben ez éjszakán még az ősi állatáldozatok hagyománya is gyakorlatban volt. Legalább századunk elejéig még elég gyakran megtörtént, később azonban mind ritkábban fordúlt elő, hogy keleti Csehországból, az Elbe, Iser és Adler vidékéről s máshonnan is egész zarándoklatok mentek az Óriás-hegységbe, a melyek részvevői közül a férfiak fekete kakasokat, a nők fekete tyúkokat vittek magukkal s azokat a Schneeberg alatti hét forrásnál föláldozták. A kakasokat szabadjukra eresztették az erdőben, a tyúkokat pedig a vízbe fojtották, s aztán az ú. n. „Rübezahl kertjé"-ből gyógyító füveket és csodatévő vizet vittek magukkal haza. A nyári napfordúlat idején nyílik az elbűvölteknek is alkalmuk arra,