Seite - 22 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország II (1), Band 15/1

22 A Mozart látogatásáról nevezetes mozgalmas és fényes napok s évek után a mester művei, nevezetesen „Don Giovanni" és a „Figaro lakodalma44 nem tűntek ugyan le az olasz opera színpadáról, de annak műsorában kevéssel utóbb mégis Paer divatos operái vergődtek uralomra, míg végre a színigaz- gatók többszöri hiába való közbelépése után a hirtelen csökkent érdeklődés mellett tovább fönn nem tartható olasz játékok ideje egészen le nem tűnt. Az utolsó s azzal együtt Prága zenei történelmének egy nevezetes korszaka 1807 április végén záródott Mozart „Clemenza di Tito"-jának előadásával. A német színtársúlatok, melyek az akkori szokás szerint dalműveket is adtak elő, olasz közjátékok és franczia operettek átdolgozásai mellett Mozart, Hiller, Dittersdorf és egyéb honi szerzők egyes műveit vitték színre, melyeket más, külföldi német színpadokon is játszottak akkoriban, köztük első sorban természetesen Benda György, továbbá Holy András, Tuíek Ferencz, Zák (Schack) B., a morva Müller Venczel és mások darabjait. Az akkortájt divatos melodrámákat is előadták olykor-olykor, így Rousseau „Pygmalion44-ját és Benda György „Medeátt-ját. A prágai operának ezen XVIII. századbeli képét ki kell még egészí- tenünk az oratorium és az iskolai zenedráma fölemlítésével. Egyes oratorium- előadásokról, sőt e műfajt ápoló honi szerzőkről is szólnak ugyan már régibb időből való tudósítások is, azonban csak 1700 után részesült e műforma buzgóbb gondozásban, még pedig a cseh főváros templomaiban, melyekben kivált húsvét táján rendes szokássá vált ily zeneművek előadása. Természetes, hogy eleinte itt is az olaszok jártak elől, ámde utóbb prágai szerzők — csak Sehling J. A., Taubner A. M., Habermann F. W. s Benda Bódog neveit említjük — írták még az olasz és német oratoriumok jó részét is. Ezen egykor annyira virágzó templomi zeneelőadások majdnem ugyanegy időben szűntek meg az olasz operával, minthogy 1803 óta esze ágában sem lehetett senkinek, hogy sikeres versenyre léphessen az újonnan alapított „Zene- művész-egyesűletu-tel, mely eleinte oratoriumok bemutatásával lépett a nyilvánosság elé. Az iskolai latin zenedrámák ápolását pedig még jóval előbb megszüntette egy 1765-ben kiadott hatósági tilalom. A humanisták korának latin és görög iskolai drámáit ugyanis, a melyekben itt-ott a régiek modorát utánozni vélő karének is szerepelt, lassanként újabb divatú zenedrámai előadások szorították ki. Ezek, mint már „melodráma44 nevük is mutatja, épületes tárgyú latin operáknak tekinthetők, s leginkább a jezsuita és piarista iskolákban divatoztak. Az ilyféle színielőadások legnevezetesbjeinek egyike