Seite - 70 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország II (1), Band 15/1

70 krónikájában megírta az ország történetét. Az ősidőkön kezdve előadását, gyors menetben halad 1318-ig, kiváló kedvteléssel szőve be elbeszélésébe mondákat, hősi és csodás tetteket és eseményeket, főkép olyanokat, a melyek a cseh név dicsőségére szolgálnak, helyenként azonban csak száraz rövidséggel mondja el a történtek vázlatát. A romantikus szellem művének kivált lángoló, sőt helylyel-közzel túlzó hazafiasságában mutatkozik. Az egész munkának már Luxemburgi János idejében megvolt a német rímes versekben készült fordítása. A Dalimil-féle krónika irányában aztán több utánzat is keletkezett, melyek sorából néhány sikerültebb egykorú históriás ének maradt fönn; míg már csekélyebb becsűek a tulajdonképeni rímes krónikák, melyeknek egyes példáival egész a XV. század végéig találkozunk. A régi cseh költészetnek e romantikus elemével mindjárt kezdet óta versenyre kél a tanító irányzat s a XV. század folyamán annyira felülkere- kedik, hogy a szerzők már ezt tekintik a fő czélnak. Ez irány igen kedveli a mesét, a melyben még az elbeszélő elem, aztán a Physiologus néven ismert műfajt, a melyben már a magyarázat az uralkodó. E magyarázó tanúiság nem ritkán az elvontság ködébe vész; gyakran olyan czélzattal válogatják meg a példákat, hogy általuk bizonyos emberi hibákat és fonákságokat tegyenek nevetségesekké. Azt, hogy a mesék valószínűleg számosabbak voltak, csak 1887-ben derítették ki, mikor ugyanis egy rímes Aesopusnak 3.242 verssorból álló 60 meséjét fedezték föl, melyek a Romulus-féle gyűjteményből valók. Az átdolgozás a XIV. század első felének terméke s ép oly nevezetes hely illeti meg a cseh irodalomban, mint a németben az egykorú Boner-félét. Nem kevésbbé nevezetes, de eredetibb a középkori Physiologusok részleges utánzatából keletkezett „Nová Radatt (Űj tanács) czímű allegoriai tankölte- mény, melyet 1394-től 1395-ig írt Pardvbitzi és Rychmburki Flaska Smil (megh. 1403) cseh nemes, a híres prágai érseknek, Ernőnek az unokaöcscse. Ebben az állatok iíjú királya, az oroszlán, maga elé idézi alattvalóit, hogy általok tapasztalataik alapján tanácsot adasson magának. Az állatok szét- ágazó beszédei ugyan részben gyengék és terjengősek, sőt itt-ott termé- szetükkel is ellenkezők, — pl. a leopárd és az elefánt jámborságra intik a királyt, — az egész azonban mégis a szerzőnek magvas elmésségéről s vonzó ékesszólásáról tanúskodik. E költeményt a XVI. század elején Dubravius János, olmützi püspök (megh. 1553) Lajos királyfi használatára latin versekre fordította. Egy más mű, melyet szintén Flaska Smilnek