Seite - 302 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország IV (2), Band 16/2

302 állott. Más felől a szomszéd Tolnamegye dombóvári járására gyakorolta hatását; tehát ha a somogyi typust akarjuk keresni s megállapítani, ezt a megye déli részében találjuk meg, s e czélból derékon kell vágnunk a megyét körülbelül ott, a hol a dombóvár-kaposvári vasút s azontúl a kőtélén Somogynak téglából épített szép országútja Nagy-Kanizsa felé vezet. A mit eddig mondottunk, az inkább a déli, úgy nevezett Belső-Somogyra illik, mert fent Külső-Somogyban nemcsak a szójárás más, és, mint mondottuk, a veszprémivel rokon, hanem más a fizikai alkat is ; megtermettebb, cson- tosabb, vállasabb, teltebb izomzatú, de nyugodtabb is és kényelemre hajlóbb. Az arczszín szőkére látszik változni, míg a Dráva felé a barna az uralkodó szín. Fent selymesebbek, posztósabbak az emberek, s a nők kedvelik a tarkát, a színest, a pirost; lent egyszerűbbek, és az öltözködés alapszíne a maguk szőtte-fonta fehér, valamint fehér a gyász is, mely a férfinépnél a fehér nyakravalóban jelentkezik. Kérdésbe lehet tenni, hogy az a százötvenesztendős szélvész, melyet török korszaknak nevezünk, hogyan nem szaggatta meg, hogyan nem tépte meg összefüggő testét. Holott Somogy volt a határ kelet és nyugat között, megrakva őrhelyekkel és várakkal ; állandó színtere az apróbb vagy nagyobb hadiműveleteknek, a hadi cseleknek, lesvetéseknek, melyek sehol oly gyakoriak, fortélyosak, változatosak és kegyetlenek nem voltak, mint itt. Kapuja Horvátországnak, Stiriának, Ausztriának, melyet mindkét r fél védett és ostromolt, erősített és döngetett. Évről évre kézről kézre kerülő várai körűi pusztaságoknak kelle támadni. Valóban támadtak is ; megritkúlt a föld népe, melyet pedig mindkét hadakozó fél kiméit saját érdekéből is; és a nemesség elszéledt nyugalmasabb helyekre, vagy a végvárak őrizetére. Miként népesült meg a nagy dúlás után, s miként lett a legmagyarabb megyék egyikévé? Egy gondolat Somogy erdőségeire sokat megmagyaráz. Idegen települőkre itt is volt szükség, s települtek is németek és tótok nagy számmal, de az erdők miatt nem oly nagy tömegekben s nem is oly összefüggő területeken, mint más megyékben; épen ezért nem támaszkod- hatván egymásra, nem is őrizhették meg magukkal hozott nyelvüket és szokásaikat; úgy hogy magyar földesuraik, gazdatisztjeik, s főként Veszprém- ben nevekedett lelkiatyáik gondozása alatt, két század múltán csak oly törzsökös magyarokká lettek, mint a Drávára dűlő kálvinista falvak ős lakossága. Ez, mint amaz, magyar abban is, hogy egyedül a földet tartja biztos tőkének, osztozáskor kiveszi részét bármily kis darabban is, és vesz