Seite - 142 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Morvaország és Szilézia (Morvaország), Band 17/1

142 beszédet tart hozzâjuk, a mi utân vezetôjiiknek egy keresztet nyûjt, melyct ez âhitatosan megcsökol. Ezért „Kraizlevôt'r" (keresztapa) a neve. Most meghuzzâk a harangokat, s a lovasok „Az Üdvözitö fôltâmadt!" kezdetu ének râzenditése mellett kivonülnak a mezôkre, hogy az egész hatârt kôrûl- jârjâk. A hol csak lehet, közelükbe tödi'il a nép s a „ keresztapa" -nak csökra kell nyûjtania a keresztjét, a mi közben igy szöl : „Boldog ünnepeket és dicsôséges fôltdmadâst kivânok kendteknek, Allelujah!" — A kereszt âldâsât fölötte foganatosnak tartjâk, a miért is mindenki részesûlni ôhajt benne. A faluba visszatérve, a lovasok egy ahhoz közel fekvô réten még egyszer körbe âllnak, s aztân egymâst kimért tâvolsâgban követve e kört kôrûllovagol- jâk, a mihez a zene valami régi indulöt jâtszik. A szertartâs azzal ér véget, hogy a keresztvivô a templom-téren keresztjét âtadja az ott reâ vârakozô papnak, a mi utân a legények a falu népének nagy tôbbségével együtt a templomba mennek, a hol a délesti isteni szolgâlaton fejezik be ez iinnepet. Még egy ünnepröl kell szölnunk, a mely szintén a természet-élet imént emlitett jelenségeire van vonatkozâssal. Az ösi germân mythologiâban oly gyakran vissza-visszatérô kiizdelem, melyet vilâgossâg és sôtétség, meleg és hideg, élet és halâl egymâs eilen szuntelen folytatnak, a legszembetünöbb kifejezését a tavasz és tél harczâban nyeri. A Schônhengst-vidék némely falvâban mindjârt a farsang elején két furcsân kiöltözködött alak megy a helységen végig: egy törödött, fehér szakâllu aggastyân, ki bundât és prémes sipkât visel (a Tél); s utâna, az elôbbit mintegy kergetve, egy csupasz képu, kônnyû ruhâba öltözött ifjü tarka szalagos szalmakalapban. Idônként egymâssal szembe fordulnak s dulakodni kezdenek, közben-közben botokkal, vagy cséphadarôkkal is ütlegelve egymâst. Természetes, hogy végûl is a Tavaszé lesz a gyôzelem. A brodek-wachteli nyelvszigeten e „tavaszünnep" a tavaszi nap- és éjegyenlôség idején van. Ekkor a két évszak jö és rosz tulajdonsâgait vàltakozô versszakokban éneklik meg. Végre is mind a két part egyetért Isten dicséretében, ki minden âldâsnak osztöja : „O Jesu, du Heiland! (Ô Jézus, Üdvözitönk! Um was wir jetzt gebeten hab'n, A miért most könyörögtünk, Den Kaiser, seine Städt und Lând, a csds^ari, iiiuiucii uib^dgdi c^ icôzségét, Das soll uns wiederfahren: Gott segne uns den Bauernstand, Azt kegyesen add meg nékiink : Am End' es werde wahr, Am End' es werde wahr!' u Amen, ligy legyen, Amen, ügy legyen!)