Seite - 351 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1

351 A sírokra keresztet tűznek, vagy fát ültetnek, néhol azonban minden jel nélkül is hagyják a hantot. A temetést a halottas házban szerény tor követi. Népdalok . A lengyel népnyelv a „költészet" szót nem ismeri. A wiersz (vers) szó pedig e nyelvben csak „sor"-t jelent, és nem tévesztendő össze, mint némely néprajzi írók már megtették, a wiersza (varsa) szóval, a mely a lengyel népdalokban többször előkerül és egy, a lasowiakoknál, valamint egyebütt is ismeretes hálót jelent. Mindaz, a mi nem próza, a lengyel népnek „dal", még pedig teljes joggal, minthogy a rimes közmondásokon és találós meséken kivűl a többi kötött nyelvű népköltészeti termék mind dalban, vagyis énekszóban él és száll ajkról ajkra. A tősgyökeres lengyel népköltészetre csak a jelen században irányúit a figyelem. Körülbelül 1820 óta Lengyelország minden vidékén gyűjtik és közzé is teszik a népdalokat, meséket és mondákat. Galicziában e törekvések- nek főkép Zaleski Venczel a képviselője, a ki ez ország történetében egyébként is fényes nevet vívott ki magának. Zaleski élete végső éveiben cs. kir. helytartó volt és mint a népdalok lelkes kedvelője s buzgó gyűjtője, Wae law z Oleska álnéven gyűjteményt adott ki belőlük, a mely a maga idején a leggazdagabb volt s mindenkorra becses fog maradni. A nép maga is megkülönböztet „világi" és „áhítatos", vagyis vallási dalokat, illetőleg énekeket ; amazok közt megint Spiewki- nek (dalocskáknak) nevezi a kisebbeket és megkülönbözteti a tulajdonképeni daloktól. Emezek és a vallási énekek csupán éneklésre, míg a Spiezvki hegedűszó és táncz mellé valók, tehát valóságos tánezdalok, tánezversikék. A lengyel népköltészet legnagyobb részét e tánezdalok teszik, nemcsak azért, mert ezeknek a forrása valósággal kimeríthetetlen bőségben buzog, hanem azért is, mivel ezek nevezhetők a szó valódi értelmében népköltészeti termékeknek, vagyis igazán a falusi nép lelkéből fakadnak és a leghívebben tükrözik úgy e nép, mint egyúttal az egész nemzet jellemét. Minthogy a tánczdal 'a zenészek előtt való éneklésre van szánva s többnyire előttük, a táncz közben rögtönözve terem is, már ezen természeténél fogva is rövid, két- vagy négysoros, ritkán hosszabb. Mivel pedig a zenésznek hallás után kell játszania, hogy a zenéjére a legény a párjával tánczolhasson, dallama és üteme a lengyel nemzeti tánezok dallamához és üteméhez simúl. Alig is van valami kedvesebb, mint a néplélek pillanatnyi hangúlatának ez a röptében való ellesése és megragadása, a mint az ily alkalmakkor minden előzetes készület és szándékosság nélkül történik.