Seite - 450 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (2), Band 19/2

4f>n a nagyipar között, s a saját gyártmányaiknak osszevásárlói, elárúsítói és külfoldre szállítói is egyszersmind. Korunknak mindcnt kQlönleges ágakra tagoló áramlata ez irányzatnak cgyáltalában ncm kedvez, és így ncm csoda, hogy Kutyban kivált 1887 óta, a mikor a romániai határzár miatt a barom- kereskedést teljesen abba kellett hagyniok. mind jobban pang az üzlet. Sóhajtva emlegetik szegények a negyvcncs és ötvcnes éveket, vagy a mint ók mondják, — a faggyúgyertya régi jó idejét. Akkoriban a Kuty-beliek kecskéiket és juhaikat a kcleti Kárpátok bérclt legelóin tartották nyáron át; a tulajdonképeni kuty-i „évad" pedig ószszel kezdödött. A nagy számmal leölt állatok cgy részc füstölthiis alakjában, mint „kozina" (adsumís) kerúlt forgalomba, a melynck fínom falatjai azonban csak jó gyomrok és ép fogak számára valók voltak ; a nagyobb részt cllcnben iaggyú-gyártásra használták föl. Miután az állatok fcjét és lábait levágták és a zsigereiket kiszedték, tuczatszámra óriási katlanokba dobálták és ott forró vízben kifózték ; a'folszálló faggyúdarabokat aztán lefclôzvén, meghatározott sulyú nagy darabokba, úgy nevezett „köveku-be gyúrták. Erre kóvetkezett a „magyarországi expcditio" nagy napja, mely cié öröge-ifja örömmel vcgyes aggodalommal nézett. A faggyú-darabokat apró hucul lovacskákra málházták. Az orményck ugyan szcnvcdélyes lovasok, de csak a mennyirc az üzlctük kivánja, a mit igen jól jellemez e kozmondás : „Lóháton az ormény Istenról is megfeledkezik, de mihelyt leszállt, rá seni gondol a lovára." Elképzelhetjük, mennyi kéztórdelés és milyen keserves kónyhúllatások mellett tortént a hâtas és a tcherhordó állatok folszerszámo- zása és megterhelése, meg a málhák becsomagolása ; miesoda jajveszékelés és siránkozás a búcsúzásnál, — hiszen különben nem volnának keletiek az ormények. Egy kis „bastang", vagyis ajándék, a mit ilyenkor az útra kelók a hátrahagyottaknak, még gyermekek is a szüléiknek adni szoktak, rendesen enyhítette némileg a búcsúzás fájdalmát, annál is inkább, mivel czt csak a haza viendó jóval nagyobb „bastang" foglalójának tekintették. Végre általános újjongás, kiabálás, kendók és kalapok lobogtatása kózben megindúlt a karaván a „madsár jergír" (Magyarország) felé. — Ez különben már csak kisded mása volt a hajdani nagy karavánoknak, melyek a Fekete- tenger felé indúltak a világlátott és hadi dolgokban is jártas karaván-basa vezetése alatt, a ki jól ismerte az útat egészen az anyaországig, Etschmiad- zinig; most már csak az volt lehetó, hogy valamely magyarországi, mondjuk, szatmári vagy máramaros-szigeti nagykereskedót „fonjon be" a kuty-i szállító.