Seite - 574 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (2), Band 19/2
Bild der Seite - 574 -
Text der Seite - 574 -
nagyon eltérvén, írójuknak püspóki megrovást szereztek. Ennek engedelmesen
alávetette magát és megfogadta, hogy a jóvóben semmit sem ir és kózol,
a mi az egyház tañításával nem egyezik. De alig múlt el ez az eset, rá vett
egy plebánost, hogy házasodjék meg, egy másik feleséges papot pedig oltal-
mába vett és nyilvánosan kijelentette, hogy legkózelebb maga is megházasodik.
A püspók a torvényszéke elé idézte, a hol 6 néhány száz fegyveres nemes-
ember kiséretében jelent meg. Az ügynek a petrikaui püspóki zsinat elé kellett
volna kerúlnie, a hol ugyanakkor az országgyúlés is megnyílt. Az egész
nemesség és a senatus nagyon el volt keseredve Zsigmond Agostnak eleinte
titkos és csak ekkor nyilvánossá lett második házassága miatt, melyet a szép
Radziwilí Borbálával kótótt. Orzechowski, hogy püspókével való vitájában
szóvetségeseket szerezzen magának, „Oratio ad Equites Majoris Poloniae"
ezímen ízetlen és alávaló támadást írt a szegény fiatal királyné ellen, mely
azonban nem tévesztette el hatását. A kózvélemény oly hangosan nyilvánúlt
Orzechowski mellett, hogy a püspókók nem merték ót elitélni, hanem beérték
azon ünnepélyes igéretével, hogy addig nem házasodik meg, a míg Rómából
fólmentést nem kap. E dolgok 1550 vége felé tórténtek, s a kóvetkezó év
elején Orzechowski már házas. Erre püspóke (Dziaduski) vagyon- és becsület-
vesztésre itélte. Az itélet az egész országban roppant fólháborodást keltett,
a mely a protestáns áramlat rohamos nóvekedte miatt kónnyen veszedelmessé
válhatott volna. Az ügy a római szentszék elé kerúlt. Orzechowski eleintén
azt remélte, hogy Rómában megijednek Lengyelországnak a protestáns hitre
térésétól s ezért házasságát kénytelenek lesznek elismerni. III. Gyula pápának
fenyegetó levelet is írt, mely páratlan vakmeróségú. De mind hiába, mert
évek múltán az az itélet érkezett, hogy Orzechowski vétett az egyházi
fegyelem, de nem a hitvallás ellen; az egyházi átok alól fólmentik, de házas-
ságát nem ismerik el. Erre Orzechowskinak a gyózelem biztossága iránti
reménye lassanként foszladozni kezdett, s mindjobban mutatkozott az a szán-
déka, hogy az egyházi hatósággal kibékúljón. Ez érdeke a meggyózódésével
is egyezett, mely mégis csak katholikus lehetett, mert hiszen a protestáns
hitre való áttérés nagy hasznára válhatott volna.
Erdek és meggyózódés sugalták két legnevezetebb munkáját s az elsóket,
melyeket lengyelúl írt: a Dyalog okolo Exekucyi és a Quiticttnx czímúeket.
Az „executio" szó akkoriban sokat magában foglaló, de nem egészen világos
politikai programmnak volt a kifejezóje. Orzechowski hona égetó kérdéseiben
szólal fól, sok bajt mutat ki és számos hasznos újítást javasol, de olyan tülzó
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Galiczia (2), Band 19/2
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Galiczia (2)
- Band
- 19/2
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1898
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 14.94 x 21.86 cm
- Seiten
- 456
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch