Seite - 371 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bosznia és Hercegovina, Band 22

371 kezésbe nyugati Európával; másrészt a katholikus papság is, mely az isteni- tiszteletet mindig latin nyelven végezte, szláv irodalmi múkodésében kevésbbé foglalkozott elvont vallás-bólcseleti kérdésekkel. Sót inkább, látván a veszélyt, a melylyel a katholicismust legelôbb a bogumilismus, aztán az iszlám s végúl a Németországban tiszta népies nyelven szerkesztett horvát könyvek útján terjeszkedó protestáns vallás fenyegette, foladatáúl túzte ki, hogy katholikus szellemben írt múvekkel egyenesen a népre hasson, azt ez úton az említett veszélytôl megóvja és sokféle vallási szükségletének egészséges táplálékot nyújtson. Ekképen Boszniában politikai ónállósága idejében (a XII—XV. században) gazdag irodalma keletkezett a fejedelmek iródeákjainak tollából folyt íratoknak, a melyek közül oklevelek tekintélyes számmal maradtak fonn, valamint az akkori idókhoz képest nem csekély a katholikus hívók épúlésére szánt müvek irodalma sem. A letúnt bosnyák irodalomnak ez a két ága egész- ben véve oly tiszta népnyelvet mutat föl, hogy e nyelvnek a fejlódését föl egész a XII. századig meglehetós biztossággal nyomon kisérhetjük. Ez a nyelv századokon át a bosnyák uralkodók és a szomszéd államok diplomácziai érintkezéseinek a nyelve, s az volt a katholikusok és bogumilok s utóbb az egész szerb és horvát irodalomnak is a nyelve. Ez az a nyelv, a mely úgy a raguzai koztársaság hivatalos szláv nyelvének, mint a raguzai dalmát kôltészet gazdag változatosságú nyelvének kifejlódésére jótékony hatást gyakorolt. Ezt emelték és pedig épen úgy, a mint Boszniában és Herczegovinában beszélik, a XIX. század elsó felében hosszú, érdemes és sikeres fáradozás után Karadzic Stefanovií Vuk és Gáj Lajos, a két nyelvújító, az összes szerbség és a horvátok él<5 irodalmi nyelvévé. És most még csak egy-két megjegyzést teszütik a boszniai népnyelv mai állásának részben való jellemzésére, összehasonlitva azt egyrészról régebbi álla- potával, másrészról a szerbek és a horvátok mai irodalmi nyelvével. Egész fejlódése az alakok gazdagságának egyszerúsítésére és kevesbítésére irányzott tôrekvését mutatja, egyedúl talán csak a fónevek többes sajátító esetét kivéve. A régi kettós-számú alakok példáúl idóvel kivesztek, a még megmaradt kevés alak meg elvesztette eredeti jelentését; az oci már nem „két" szemet jelent, helyctte a többes dva oka lett szokásos. Epen így a fónevek helyhatározó (locativus) esete úgy az egyes, mint a többes számban szintén kiveszett, s helyette a tulajdonítót használják, többes tulajdonító helyett meg az eszköz- határozót (instrumentalis). Sót mintha ez az egyszerúsítési folyamat még most is tartana, a mennyiben t. i. a megszólító eset helyett példáúl a kôzbeszédben 47»