Seite - 390 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bosznia és Hercegovina, Band 22

390 sôt épen legmélyebb megalâztatâsa idején buzgott a legbôségesebben és a legtisztàbban. Bosznia tôrôk uralom alâ jutâsâval (1463) a nyugati muveltségtôl teljesen elszakadt ; szellemileg és anyagilag tônkre ment. De bârmily sulyos volt is az erôszakos idegen uralom igàja, a keresztény râja soha sem volt egészen elnémitva. Az elnyomott néplélekbôl mindûntalan fôl-fôlfakadtak azok az ép oly meghatô, mint szépséges panaszos dalok, a melyek jôsâgos tûndérektôl tuzhelyrôl tuzhelyre hordva ébren tartâk az elmult szép idôk emlékét és a jobb jôvô irânti hitet. Bosznia szlâv mohamedânjai a szomszéd tartomânyokba tett gyakori hadjârataikat szintén megénekelték hôsi dalokban, a melyek mâr ôssze vannak gyûjtve, sôt részben ki is adva. Ezek a kàvéhâzak kôzônségének legkedvesebb olvasmànyai. Mihelyt fololvasô akad, a legkônnyelmubb ifju is rendesen abba hagyja jâtékât, egy némely férfinak meg a csibukja is kialszik, a mi bizonyâra a népdal szépségének nem csekély diadala. A minden hangûlatbôl egy-egy édes dalt fakasztô lirai kôltészetet az ôsszes hitvallâsok kôvetôinél egyarânt megtalâljuk, bizonysâgâûl annak, hogy a bosnyâkok és a herczegovinaiak minden vallâsi torzsalkodâs mellett is mindenkor érezték, hogy egy nemzetet alkotnak. Evszâzados elzârkozottsâguk kôvetkeztében nyelvùk megmaradt ugyan ôsi tisztasâgâban, de hagyomânyos irodalmukat a kùlfôld csak késôn ismerte meg. Meg is volt lepetve teljességgel a muvelt vilâg, a midôn Karadzié-Stefanovié Vuk utjàn e pàratlanûl szép énekkincsnek elsô hirét vette. Karadzictyal egyidejûleg és utâna szâmos nyelv- tudôs és gyujtô a népszcllem megmérhetetlen kincseit târta fol e tartomânyok- ban a nélkul, hogy a folyton frissen bugyogô forrâst kiapasztotta volna. Nem csekély mértékben jârûlt e dalok lelkes fogadtatâsâhoz az a szerencsés véletlen is, hogy legtôbbnyire lângelméju forditôkra talâltak, s hogy az agg Goethe, a ki legszebb lirai kôlteményeit maga is a néplélektôl leste el, lângolô buzgalommal terjesztette dicséretûket. Jôval korâbban és sokkal hatalmasabban hatott ez a kôltészet a szomszéd szlàvokra, elsô sorban a dalmatâkra s ô kôztïik is a raguzaiakra, kiknek fô kereskedelmi utvonaluk Boszniân és Herczegovinàn vitt ât. Legfôképen ennek az érintkezésnek tulajdonithatô, hogy Dalmâcziâban az akkor Eurôpa-szerte irânyadô olasz muveltség mellett szâzadokon at olyan virâgzô szlâv irodalom is fejlôdhetett ki, hogy Gâj Lajos a mélyre sûlyedt horvât irodalom ujjâ- szuletésének a meginditâsakor egyenesen ehhez a fényes korszakhoz tért vissza. De Vraz Stanko, ez a nagy tehetségu kôltô és kritikus is, kinek éles lâtâsât