Seite - 263 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország VI, Band 23/1

263 elszaporodását. Ncmzeti gyúléseiken tóbb izben kimondották, hogy a fóemberek bocsássák szabadon necsak azokat, kiket erószakkal tettek jobbágyokká, hanem azokat is, kik ónkényt adták magukat jobbágyságra. Sót, ha ez utóbbiak újra jobbágyokká lennének, fejôk vétessék. A székelység foldje terúletileg hét székre volt fôlosztva: Maros-szék, Csfk-szék, Sepsi-szék, Kézdi-szék, Orbai-szék, Aranyos-szék és Udvarhely-szék mint anyaszék. A kózigazgatás e székekben nemek és ágak szerint volt beren- dezve. Osszesen hat nem volt: Halom, Órlócz, JYenB, Medgyes, Adorján és Abrán. E nemek mindenike négy-négy ágra, osszesen tehát kuszonnégy ágra oszlott. Az egyes kózségekben a két fó állást : a hadnagyságot és a bfróságot e nemek és ágak évenként fólváltva tôltôtték be még a XVI. században is. A székelység feje a székelyek ispánja volt, kit mindig a király nevezett ki. E tisztség késóbb egyesítve volt a vajdai hivatallal. Ez a méltóság Zápolyai János utolsó vajdával megszúnt, de a székely ispánság emlékezete továbbra is megmaradt a fejedelmek s a magyar királyok czímében. Hatáskóre megoszlott a kinevezett fókapitány és a választott fókirálybfró kózótt. Elóbb a székely ispán, késóbb pedig a fókapitány és a fókirálybíró idônként lustrât tartottak székenként, azaz a székelyeket az ágak és nemek alapján számuk, vagyoni képességôk és hadi készültségók szerint pontosan ósszeírták. Ha ez osszeírás a vagyoni kórúlmények újabb alakúlását derítette ki : a három rend állapotában változás is tórtént. A kik ugyanis az utolsó lustra óta elszegényedtek, egy fokkal lejebb szállottak : lófókból kózszékelyekké lettek, s viszont, a kik megvagyonosodtak, kózszékelyekból lófókké lettek. A székelyek hadi kótelezettsége elsó sorban a keleti határvonal órzéséból állott. Ha a háború benn az országban, vagy keleti és éjszaki ellenséggel folyt: akkor minden fegyverfogható székely tartozott táborba szállani s egészen a hadjárat végeig szolgálni. Egy hónapig saját kóltségükón szolgáltak, azontúl pedig a királyén. A székelység harczi vitézsége minden idóben nagy hirú volt. Mátyás király tórténetírója, Bonfinius, azt mondja, hogy „e nemzet a hadban legzordonabb és semmiképen meg nem szelidíthetó". I. Lipót pedig a tóle való diplomában egyenesen a legharcziasabb emberfajnak nevezi. A székelység, mint szabad és nemes nemzet, semmiféle adót nem fizetett, az okor-adót kivéve. Ez abból állott, hogy a királynak megkoronáztatása, házassága és elsó fiának születése alkalmával minden hat ókór után egy-egy ókrót adtak. Ez adó behajtása úgy tórtént, hogy elószór a tulajdonos külónválasztotta ókreinek felét és a másik feléból a király kikilldótt embere