Seite - 264 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország VI, Band 23/1

264 választott egyet. Az így kiválasztott ökröket azután székcnként Maros-Vásár- helyre Osszehajtották s ott az illetó szék nevének kezdó betúit rásütotték minden egyes ökörre. Ez volt az úgy nevezett okor-sütés. Az utolsó ilyen ökör-sütes Izabella királyné idejében tortént. Ez adó néha 40.000 darabra is fölment. A székelység, mint Erdély tôrvényes ncmzeteinek másodika, nemcsak a „ három nemzet" közös gyúlésein vett részt, hanem külön nemzeti gyúléseket is tarthatott. A székely birtok a fiú örökösre szállott. Fiú örökös nem Iétében jogi fikczióval a leány, mint fiú-leány örökölt, de gyermckei között újra a fiú ôrôkôsôdés lépett életbe. Ha a családnak magva szakadt, birtoka a szomszé- dokra szállott. Ha valaki hútlenség czímén elveszítettc birtokát, a rokonaira szállott és nem a kincstárra. Mikor késôbb az ilyen esetekben a kincstár öröklese szokásba jött, ki volt kötve, hogy a birtokot csak székelynek és székely földön lakónak adhatják. Az igazságszolgáltatás 12 székbíró föladata volt, kik minden 15 napban egyszer tórvényszéket ültek. E székbíróságtól a pereket a székelyek egyetemes székéhez Iehetett fölebb vinni, a mely Udvarhelyen tartotta üléseit. Harmad- fokú bíróság a székely ispán, vagyis az erdélyi vajda volt. Ha a pör tárgya három forintnál nagyobb értékú volt, a királyig lehetett vinni. A székelyek ispánja a helyszínén is bíráskodhatott a melléje ez alkalomra választott 12 bíróval. A fókirálybíráknak az volt a föladatuk, hogy felügyeljenek az igazságszolgáltatásra s ezért évenként háromszor számba vették az itéleteket. A székelyek régibb kózmúvelódési állapotairól nagyon keveset tudunk. Az egyházi élet már a XIV. században fejlett és rendezett volt. Valószinú, hogy ez egyházak, de még inkább az egyes kolostorok mellett voltak iskolák is. Hogy az írástudás már ez idóben a korhoz képest eléggé el volt terjedve köztök, bizonyítja az is, hogy a legrégibb krónikák, mint a bécsi Képes krónika és Thuróczi krónikája azt mondják, hogy „a székelyek a szkitha betúket még nem felejtették el. De azokat nem írással, hanem pálczákra való metszéssel rovás módjára használják". Ezek a régi krónikásoktól emlegetett állítólagos szkitha vagy hun betúk fönn is maradtak egyes régi templomföliratokban, mint példáúl a csik-szentmiklósi róm. kath. templom belsó falán és az énlakai unitárius templom mennyezetén. Ez utóbbi ma is megvan. A nehézség a dolog- ban az, hogy e föliratok mind késôiek, a XVI—XVII. századból valók, s így nem lehet biztosan eldönteni, azonosok-e a régi krónikákban említett szkitha