Seite - 108 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (1), Band 24/1
Bild der Seite - 108 -
Text der Seite - 108 -
108
(egy vagy két húros, kezdetleges hegedű), az 1262. évből származó kódexben
meg a tambura (naiuoypa), a fuvola (cBupbJb), a pásztorsíp (coiueBb
nacTbipbCKHHXb), a kürt (porb, poncaira), a trombita (rp&ba), a duda (wfeiiibub)
és más hangszerek nevei. A horvátok régi nyelvkincsének ezen kifejezései bizo-
nyítják, hogy a nép úgy az éneket, mint a hangszeres zenét már a följegyzések
idejében minden bizonynyal gyakorolta. Mert, mint egy horvát közmondás
mondja: a mi nincs, annak neve sincs („Cesa nije, ni ime nenia").
A régi horvátok az éneket és zenét az ég közvetett ajándékának, egyéb-
ként mindkettőt az ember művének tekintették. E józan fölfogás következtében
természeti isteneik között az éneknek s a zenének nem is volt külön istensége.
Az éneklés jelképei náluk a mindenség szülőanyjának a madarai : a kakas,
a fülemile és a fecske (babin kokot, babin slavulj, babina lasta) voltak. Ugyan-
ezen józan fölfogásra vall, hogy az ének nemtőit, a vilákat és a dodolákat,
nem égi, hanem földi lényeknek képzelték; de hitték róluk, hogy a hegyek
között szűzies életet élnek és oly bűvös-bájosan énekelnek, hogy senki sem
meri őket közelről hallgatni, hogy kedvét ne veszítse a saját énekétől.
Világi énekesei közül a horvát nép kiváltkép az ő hegedőseit, a guslarokat,
tartotta becsben, kik az atyák erényeit, az uralkodók és hősök tetteit énekelték
meg. Ezen hegedősök, kik énekeikhez guslájukon hegedűltek, nemcsak költői
és énekesei, hanem tanítói és tanácsadói is voltak a népnek, s az is megesett,
hogy a népet egy-egy igazságtalan vagy gyűlölt uralkodó ellen fölkelésre
csábították. Ha sikerűit a bujtogatót kézre keríteni : börtönre vetették s meg-
fosztották szeme világától. S ha a megvakított énekes szabadságát valamiképen
visszanyerte, a nép szinte vándorolt hozzá, elhalmozta ajándékokkal és vér-
tanúként tisztelte.
Ezen világtalan dalnokoknak az emléke máig fönmaradt; búcsúkon,
vásárokon, népünnepélyeken, szóval minden olyan alkalomkor, midőn a
népnek nagyobb tömege verődik össze: oda gyülekezik a nép a vak guslarok
— most már bizony csak a féle közönséges koldúsok — köré, meghallgatja
éneküket és guslájuk mélabús hangjait, s gazdagon megajándékozza őket.
Marko királyfiról így szól az egyik dal :
„Meghalt Marko, a királyfi, hidd el,
Három öve mind tele van kincscsel,
Milyen kincscsel? — fénylő arany pénzzel.
Egy öv azé, ki őt megtalálja,
Holt testét, hogy legyen, ki elássa.
zurück zum
Buch Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (1), Band 24/1"
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Horvát-Szlavonország (1), Band 24/1
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Horvát-Szlavonország (1)
- Band
- 24/1
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1901
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 15.72 x 21.98 cm
- Seiten
- 310
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch