Seite - 196 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (1), Band 24/1
Bild der Seite - 196 -
Text der Seite - 196 -
196
kijárta s aztán kereskedői vagy iparos pályára akart lépni, nem igen mehetett
többé inasnak, mert már túl volt ezen a koron. Ennek folytán ezek az intéze-
tek önként a tanító-képzők és a hadapród-iskolák előkészítő iskoláivá fejlődtek.
De viszont az utóbbiakra való előkészítés czéljának attól fogva, hogy bennük
az összes tantárgyak nyelve a horvát lett, többé nem tudtak megfelelni. Ezzel
azonban egyúttal két legfelsőbb osztályuk látogatottsága is annyira leapadt,
hogy gyakran már csak egy-egy tanúló ült bennük. Már most megkisérlették,
hogy e két felső osztálynak szakiskolai jelleget adjanak s azok a mezőgazdasági
vagy az iparosi pályára készítsenek elő ; minthogy azonban ezen túl is az elmé-
leti tanítás maradt bennük a fő, s igy a kellő gyakorlati szaktanítás híján a
fönnálló szakiskolákkal nem léphettek olyan kapcsolatba, a mely a bennük
töltött éveket a szakiskolán beszámíthatókká tette volna: a polgári iskolát ez
az átalakítás sem tudta életrevalóvá tenni.
A hol tehát új iskolát kértek, vagy a hol, mint pl. Vukovárott, a község
a saját költségén állított ilyet, hallani sem akartak a polgári iskoláról, hanem
legfölebb a középiskolák alsóbb tagozatát óhajtották ; sőt a hol már voltak is
polgári iskolák, középiskolákká való fejlesztésükért folyamodtak.
Mikor aztán ä horvát reálgymnasiumot, mint az egységes középiskola
úttörőjét szervezték, önként bekövetkezett a polgári iskola megszűntetésének
és a reálgymnasiummal való egybeolvasztásának időszerűsége. Az egykori
határőrvidéken már régebben is voltak ilyenféle, de nem önálló, hanem a nép-
iskolával kapcsolatos két osztályú reáliskolák. Ezeket az átalakításokat azonban
pénzügyi tekintetek miatt egyelőre csak a felsőbb népiskolára képesített tanítók
alkalmazásával lehetett végrehajtani, a miért is ez intézetek a „felsőbb népiskola44
nevet tartották meg, a mely a horvát népoktatási törvényben a „polgári iskola"
helyett addig is szerepelt. Ilyen két-, illetőleg négy osztályú reálgymnasium,
a mely polgári iskolák helyébe lépett, tizennyolcz van az országban.
Az iskolaügyet legnagyobb részt a kormány vallás- és közoktatásügyi
osztálya vezeti, s a szakiskoláknak csak egy része tartozik a belügyi kormányzat
rendelkezése alá.
Tornatanítás. — Az általános hadkötelezettség behozatala oly nagy
fontosságú társadalmi jelenség, a melylyel szemben a tanügyi kormány nem
maradhatott meg az 1850. évi középiskolai szervezetnél. Az ifjúságot ugyanis,
e mélyre ható és nagy fontosságú törvényre való tekintettel, nem csupán lelkileg,
de testileg is elő kell készíteni arra, hogy egy év alatt elsajátíthassa mindazt,
a minek alapján derék katonatisztek válhatnak belőle. Ösztöndíjas tanítókat
zurück zum
Buch Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (1), Band 24/1"
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Horvát-Szlavonország (1), Band 24/1
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Horvát-Szlavonország (1)
- Band
- 24/1
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1901
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 15.72 x 21.98 cm
- Seiten
- 310
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch