Minden út Rómába vezet. #

Persze minden út Rómába – a központi költségvetéshez – vezet. Az egészségügyieké is. Csak némi kacskaringóval. Nem a főkapun, hanem a mellékbejáraton keresztül jutnak a pénzhez. Magyar Hírlap 1996/04/15

A Szépművészeti Múzeum római kori tárlatán egy apró, ékszerként is viselhető amulettre lettem figyelmes, ami a kísérő szöveg szerint „bajelhárító” mozdulatot ábrázol. Az aranyba foglalt kéztartást nézegetve rájöttem, menynyire igaz, hogy minden út Rómába vezet, hiszen a budapesti autósok naponta alkalmazzák, ezek szerint tudatosan, a baj elhárítására ezt a mozdulatot: Behajlított ujjak, kivéve a középsőt, amelyik határozottan felfelé mutat... Magyar Hírlap 1998/04/27

Azt szoktuk mondani, minden út Rómába vezet, nos a bejgli esetében, úgy látszik, Pozsonyba. Folytassuk az elkezdett idézetet, szólaltassuk meg újra az Ínyesmes-tert, aki – mint szemtanú is – hitelesíti a pozsonyi bájgli kiválóságát. Népszabadság 1997/12/11

Könyvünk egészében etikai alapokon nyugszik, a pártvezetés iskoláját adja, vagyis minden itt érintett probléma így vagy úgy morálisan is érdekel minket. Röviden: kis könyvem valójában erkölcstan, gyakorlati eligazító a dilemmák és konfliktusok sűrűjében. Az E. címszónál nem szükséges tehát sokat időznöm, mert ahogyan minden út Rómába, azonképpen minden más címszó is az E.-hoz vezet. Ezért itt már csak egy megjegyzést: adódhat olyan helyzet, amelyben a lenini útbaigazítás esetleg nem világítja meg kellőképpen az előttünk álló feladatokat. Így például Kádár elvtárs dicsőítése s októberi ellenforradalmi kacérkodásának teljes elhallgatása használ az osztályharcnak, mert erősíti a vezetés tekintélyét, ugyanakkor árt is neki, mert új személyi kultuszt szül, amelyet viszont érvényes párthatározatok tiltanak. tip-Forrás Digitális Irodalmi Akadémia; Cím: Egy bűnös szatíra; Szerző: Fekete Sándor; Dátum: 1995

Eny úr a földi időszámítás 2000. esztendejében aztán mégis úgy döntött, hogy kerül, amibe kerül, hazamegy. … Törzshelyének borostás bennszülöttei ugyan próbálták szándékától eltéríteni, mondván: minek indulna bárhová is, amikor minden út kómába (sic!) vezet, ám fáradozásuk nem volt célravezető. Magyar Hírlap 2000/07/28 Tréfás alkalmi közmondásferdítés a Róma és kóma szavak összecsengésére alapozva.

Haja dús volt és természetes szőke és természetesen hullámos-göndör és hosszú, egyes felvételeken a meghatóan kicsike, szinte háromszögletű popsiját verdeső; szeme kék, szemhéja álmodozó, ajaki kissé sértődötten biggyedők, tán azért, vélem, mert ahhoz képest, mily kívánatosak, a gyáva férfiak mégsem merték nyaldosni és foggal szaggatni eléggé merészen. Egész teste, minden porcikája hosszú és karcsú és táncos, a térde is, az ujjai is, még a természetes, saját hosszú körmei is, na meg a szépséges medencecsontja, a csak kissé kiálló, meg az izgató csípője, meg a lapos, szinte konkáv hasa; térdei meghatóan keskenyek, combjai vékonyak, karcsúak, finoman ívelten hosszúak, s köztük, nem látni a képeken, a feltehetőleg páratlanul izgalmas öl, a befogadás maga, hová szép testének minden íve, hajlása, egyenese úgy vezetett csábosan és magnetikusan, mint egykor minden út Rómába; általános karcsúságához képest keblei dúsak voltak, előre meredőek, nyilvánvalóan szőke bimbajúak és lányosan asszonyosak. Digitális Irodalmi Akadémia; Cím: A Jégmadár; Szerző: Spiró György; Dátum: 2001 Remek példa a közmondás alkalmi szövegbe szerkesztésére

A sok tépelődő, borongó, tétlenkedő évtized után lehet, hogy a viszonylag békés fejlődés évtizedei következnek országunk számára. Ám nem lenne jó, ha elfelejtenénk, hogy nem minden út vezet Rómába; az esetleges váratlan irányváltásokra, kerülő utakra, alternatív fejlődéspályákra is fel kell készülnünk. Érdemes és fontos volna kidolgozni Magyarország fejlődéspályájának lehetséges forgatókönyveit, elérendő társadalmi-gazdasági modelljét - javasolja cikkében Hankiss Elemér, aki szerint hét szerep keres egy országot, de még nem dőlt el, mit akarnak a szereplők: a politikai osztály, az üzleti világ és maga a társadalom. Van -e esély arra, hogy a szétzilálódott, legyengült társadalom talpra álljon, megerősödjön, hogy kialakuljon a verseny és az együttműködés valamiféle összjátéka, hogy a politikusok, az üzletemberek és az állampolgárok átálljanak egy gyökeresen eltérő viselkedésformára? Hogyan, milyen alapokra épül majd a társadalom önbecsülése, öntudata? Ki mit tehet azért, hogy a lelkek kisimuljanak, az arcok elmosolyodjanak? Ezekre és még sok más fontos kérdésre keresi a válasz ( oka ) t a neves szociológus, közíró a Magyar Nemzet jövő szombati számában olvasható írásában, amely reményeink szerint töprengésre, a felvetett kérdések, problémák, alternatívák továbbgondolására és értelmes, komoly vitára ösztönzi a korunk nagy kérdései iránt érdeklődő és a nemzet sorsa iránt felelősséget érző olvasóinkat. Magyar Nemzet; Cím: Merre tovább , Magyarország ?; Szerző: -; Dátum: 1999/05/08 A példa alkalmi tagadó formája a közmondásnak.

Akárcsak a kereszténység fénykorában, amikor az egyén hétköznapjaitól az államéletig mindent a vallásnak vetettek alá, a szocialista országokban is abszolút prioritása volt a dogmáknak, minden azokhoz igazodott. Az egyedül üdvözítő valláshoz tartozni már a keresztényekben is felsőbbrendűségi tudatot alakított ki, s igazolta a keresztes hadjáratokat a más hitűek ellen. A jelentős kiváltságokkal rendelkező papi rend újjászületett a pártfunkcionáriusi kasztban, amely átvette a mindenre rátelepülő bizantinus bürokrácia szerepkörét is. A vallás államvallás volt, mindenki számára kötelező, ami megfelelt a vulgármarxizmussá züllesztett kötelező ideológiának. Az egyház azonosítható a párttal, a párttagság ugyanolyan szigorú hierarchia szerint tagolódott, mint a papság. Az egyszerű alapszervezeti titkár s a megyei első titkár között akkora különbség volt, mint a laikus barát vagy szerzetes és a püspök között. A hierarchia csúcsán az országok egyházfői ( első titkárai ) álltak, a csúcson pedig a világegyház korlátlan ura, Isten földi helytartója, a római pápa, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára. Jellemző, hogy nem az anyaszentegyház tévedhetetlen, hanem a pápa, s a pártnak csak a szólamokban volt mindig igaza, valójában a szovjet első titkárnak. Ha a katolikusok számára minden út Rómába vezetett, a kommunistáké Moszkvába. Digitális Irodalmi Akadémia; Cím: A bakancsos forradalom; Szerző: Gyurkó László; Dátum: 2001